2026. szeptember 24., csütörtök

Sikerekről, célokról, kihívásokról

A Vajdasági Magyar Szövetség lakossági fóruma Topolyán

A cikkhez képgaléria tartozik.

Csütörtöki kampánykörútját a zsúfolásig megtelt Ciha teremben lakossági fórummal zárta dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és a nevével fémjelzett ötös sorszámmal kihirdetett köztársasági választási listán szereplő helyi jelöltek. Szatmári Adrián, a lista jelöltje háláját fejezte ki azoknak, akik a rekordidő alatt összejött 9500 támogatói aláírás megszerzésében segítséget nyújtottak.

– Ez a választás más lesz, mint az eddigiek, mert a Szerb Haladó Párt ezúttal komoly ellenféllel néz szembe. Ami bennünket, magyarokat illet, más listának nem szabad éket vágnia közénk, mert a vajdasági magyarság érdekeit csak a VMSZ képviseli. Számonkérhető a munkánk: Topolyán 2021-ben a szennyvíztisztítót és a diákotthont sikerült átadni, az év nagy előrelépése pedig a Vénusz Városi Uszoda. Hamarosan befejeződik az egykori hotel átalakítása. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani dr. Pásztor Bálintnak, akinek a közbenjárására 30 millió dináros támogatás érkezett Topolyára a köztársasági tartalékból az épület bebútoroztatására. Továbbá sikerült felújítanunk a városi parkot, a teniszpályát, és jelentős labdarúgó akadémiával és stadionnal is rendelkezünk – ismertette Szatmári Adrián, aki a kihívásokról szólva említést tett a Topolyai-tó vízállásáról, és hogy a VMSZ lehetőségeihez mérten igyekszik mindent megtenni a megmentéséért.

A 15-ös sorszám alatt szereplő Holló Dániel kiemelte, hogy a helyi közösségben naponta szembesül a polgárok ügyes-bajos dolgaival, és ismertette, hogyan igyekszik szebb és élhetőbb közeget kialakítani Topolyán.

Fazekas Róbert jelölt beszédében rámutatott, hogy az elmúlt időszakban zajlott fejlesztéseknek köszönhetően Topolyának valóban lehetősége van rá, hogy polgári kisvárossá váljon, a vajdasági magyarságnak az egyik központja maradjon.

Dr. Pásztor Bálint méltatta a topolyai fejlesztéseket, amelyekhez hasonló sem zajlott az elmúlt időszakban Vajdaságban.

– Az önkormányzat ezt úgy tudta megvalósítani, hogy a VMSZ támogatását élvezte, és igyekeztük a köztársasági és tartományi forrásokat idevonzani. A siker kulcsa, hogy 1994, a párt alapítása óta folyamatosan VMSZ-es a polgármester, és a további sikeres jövőnek is ez a biztosítéka. Ezt csak összefogással és egységgel érhetjük el – mondta, és kifejezte hiányérzetét, hogy a Facebookon a VMSZ-t élesen bírálók nem voltak jelen, és nem tudtak a szabadkai összejövetelhez hasonló kulturált vitát folytatni.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Holló Dániel, dr. Pásztor Bálint, Szatmári Adrián és Fazekas Róbert (Fotó: Gergely Árpád felvétele)