2024. május 9., csütörtök

Az oktatási minőség javítása a cél

Nagykikindán körzetekbe osztják az általános iskolákat

A nagykikindai városi képviselő-testület december végén fogadta el a városi tanács arra vonatkozó javaslatát, hogy osszák körzetekbe a község, illetve a város területén működő általános iskolákat, ezzel racionalizálva működésüket. Az utóbbi évek során ugyanis néhány oktatási intézményben a zsúfoltság, a többiben pedig a kihasználatlanság okozta a legtöbb fejtörést.

A városházán tegnap délelőtt megtartott sajtótájékoztatón Valentina Micovski, a városi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja felhívta a figyelmet arra, hogy reményeik szerint az iskolák körzetekhez történő kapcsolása az osztályok létszámát illetően hozna pozitív változást, a továbbiakban ugyanis mindegyik iskolában egyforma létszámú osztályok indulnának, ami a tanítók, illetve a későbbiek során a tanárok válláról is levenné a terhet, és ez – szavai szerint – javítana a munkakörülményeken is.

– A döntés egyik előnye az, hogy azok a diákok, akik eddig a zsúfoltság miatt nem jutottak be a területileg közelebb eső iskolákba, azok ezentúl biztosan be fognak jutni, nem kell tehát annyit utazniuk. Ez is hozzájárul az oktatás minőségének a javulásához, mert így egyes iskolák tehermentesülnek, és ezáltal a tanároknak több idejük lesz a gyermekekre. Úgy gondoljuk, hogy ez egy jó döntés, és pozitív változást hozhat a diákoknak, az iskoláknak és az egész közösségnek az életébe – mondta a városi tanács tagja.

Farkaš Tihomir és Valentina Micovski (Fotó: Vidács Hajnalka)

Farkaš Tihomir és Valentina Micovski (Fotó: Vidács Hajnalka)

Az új rendelet megakadályozza azt is, hogy a tanárok technológiai felesleggé váljanak az általános iskolákban.

– Az iskolák a szülők kérésére más körzetből is felvehetnek gyermekeket, de figyelembe kell venniük az intézménynek a befogadóképességét és a tanerőt is. Ebben az esetben a szülők február 1-jéig jelentkeznek a választott iskolába, és az erre a célra felállított bizottság fogja mérlegelni, hogy helybenhagyja-e a kérvényüket. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a község területén mindegyik oktatási intézmény a legmagasabb osztályzatot kapta az oktatási minisztérium értékelése során, így a szülőknek emiatt nem kell aggódniuk – tette hozzá Farkaš Tihomir, a nagykikindai általános iskolák igazgatóiból álló szervezet elnöke, aki arról is szót ejtett, hogy idén hét magyar diák kezdi el a tanévet a Fejős Klára Általános Iskolában, illetve a város területén 322 diák elsőbe indulását várják, ami 40-nel több, mint a tavalyi tanévben.

Nyitókép: A Fejős Klára Általános Iskolába hét magyar elsős beiratkozását várják (Fotó: Vidács Hajnalka)