A nevetés nyelve

A humor sokkal több mint egy csattanó és az azt követő hangos nevetés. Valójában egy kifinomult (vagy esetenként egészen durva) társadalmi teszt arról, hogy kivel vagyunk egy hullámhosszon. Egy jól eltalált vicc azonnal közelebb hozza az embereket egymáshoz, hiszen ha ugyanazon nevetünk, akkor valószínűleg hasonlóképpen vélekedünk a világ dolgairól. Humorral teszteljük, mi az, ami még kimondható, és mi az, ami már nem. A viccelődés tehát nemcsak szórakoztat, hanem társas jelzéseket is közvetít, amelyek segítik a csoporthoz tartozás felismerését: egyszerre eszköz a kapcsolódásra és a társadalmi különbségek jelölésére.

A humor társas működése szorosan összefügg azzal, hogyan alakul ki az egyén humorérzéke az élete során. A fejlődéslélektan szerint a humor megértése nem veleszületett készség, hanem fokozatosan épül föl a kognitív és szociális képességek fejlődésével párhuzamosan. Doro Oxána pszichológus elmondta, hogy míg a korai életévekben a fizikai és ismétlődő ingerek váltanak ki nevetést, addig később a nyelvi humor kerül előtérbe, majd megjelenik az irónia és a szarkazmus:
– A humorérzék szerzett képesség, ami folyamatosan fejleszthető. Kisgyermekkorban a legegyszerűbb és legismertebb megnyilvánulási formája a kukucs-játék, amikor a csecsemő vagy a kisgyermek elől eltakarjuk az arcunkat, majd hirtelen előbukkanunk. Ez a későbbi kisgyermekkorban és iskoláskorban átalakul, ekkor már inkább a szavakkal való játék kerül előtérbe, majd serdülőkorban és felnőttkorban hangsúlyossá válik az irónia, a szarkazmus és a többértelműség. A humor fejlődése együtt jár azzal a folyamattal, ahogy a gondolkodásunk és a kognitív képességeink komplexebbé válnak, hiszen ez kell ahhoz, hogy az árnyaltabb humort is megértsük és alkalmazzuk.
A szakértő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ennek ellenére a humorérzékből nem következtethetünk egyértelműen a másik intelligenciaszintjére, hiszen a gondolkodás sokkal összetettebb és sokrétűbb annál, mint hogy egyetlen aspektusba tömörítsük. Mint mondta, ha valaki hasonló helyzetekre mindig hasonló humorral reagál, az egyértelműen utalhat az ő gondolkodásmódjára, belső világára, megküzdési stratégiájára, de ez mindössze annyit jelent, hogy a humor területén milyen a gondolkodásmódja, miközben a gondolkodása más területeiről semmit nem mond el. Úgy tűnik tehát, hogy nem áll meg az a közkeletű vélekedés, hogy akinek jobb a humorérzéke, az feltétlenül okosabb, intelligensebb is másoknál.
Fölmerül a kérdés, hogy egyáltalán mi a humor, mit és miért tartunk viccesnek. A pszichológus szerint azért nevetünk, mert valami váratlannal szembesülünk:
– A viccelődés során ez a váratlan meglepetés kibillent minket a megszokott állapotunkból. Amikor fölismerjük, hogy nem fenyegetéssel állunk szemben, akkor nevetünk. Nézzük például a kukucs-játékot a gyerekeknél! Hirtelen megmutatjuk magunkat, ott vagyunk, mosolygunk, amitől ez a váratlan helyzet biztonságossá válik. Ez az élmény tör föl belőlünk nevetésként.
A hétköznapi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem mindenki ugyanazon nevet: más tartunk viccesnek, mást tartunk jó humorérzéknek, mást tartunk elfogadhatatlannak arra, hogy vicc tárgyává váljon. A kulturális háttér, az életkor és a társas helyzet egyaránt befolyásolja, min tudunk nevetni, mi lesz az, amiben nem találjuk a poént, és mikor ráncoljuk össze a szemöldökünket rosszallóan.
Doro Oxána szerint is jellemző a humor sokszínűségére, hogy egy-egy viccet bizonyos emberek fergetegesnek, mások unalmasnak vagy bántónak tartanak:
– Ez azért van, mert a humor mindig nagyon személyes. A humor értelmezése nagyban függ attól, hogy hogyan dolgozzuk fel az információt, milyen a kulturális hátterünk, milyen társadalmi csoportba tartozunk. Amitől pedig leginkább függ az, hogy hogyan érint bennünket egy vicc, az a saját személyiségünk és az élettapasztalatunk.
Éppen ezért tartja fontosnak, hogy észben tartsuk: nem építhetünk arra, hogy a humorunk összeköt minket bárkivel, vagyis nem érdemes mindenféle viccet megengedni magunknak másokkal szemben, különösen, ha nem ismerjük őket jól:
– Hogyha nem tudjuk, hogy valaki milyen helyzetből jött, akkor ezzel az emberrel nem az lesz az elsődleges kapocs, hogy elkezdünk humorizálni. Ilyenkor valahogyan máshogyan kapcsolódunk. Amikor már jobban megismertük a személyiségét meg az élettapasztalatait, akkor a humor is kapoccsá válhat köztünk. Szóval lehet a humor egy közös nyelv, de nem biztos, hogy mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli, ezért a humor nem az ismerkedés nyelve.
Hozzátette azt is, hogy kivételek persze akadnak: a nagyon általános humor bármilyen helyzetben megfelelő választás lehet. Példának hozta föl azt a helyzetet, amikor két idegen ember ugyanott várakozik. Ilyenkor érdemes a helyzetből kiindulva semleges témákról viccelődni, mint például azzal, hogy „áhh, mindenhol csak ez a várakozás…”, hiszen nem tudhatjuk, hogy a másik hogyan reagálna az összetettebb humorra, például egy ironikus megjegyzésre.

Megküzdés és feldolgozás
A humor nemcsak a másokkal való kapcsolatunkban játszik fontos szerepet, hanem az intrapszichés folyamatainkban is. Ez utóbbi kifejezés azokra a lelki történésekre utal, amelyek az egyénen belül zajlanak: gondolatokra, érzésekre, vágyakra és a tudattalan működésére. Az intrapszichés folyamatok formálják azt, ahogyan a világot értelmezzük, és meghatározzák a reakcióinkat a mindennapi helyzetekben.
A humort gyakran használjuk egyfajta problémamegoldó eszközként: a segítségével igyekszünk megszabadulni a belső konfliktusainktól vagy jobban érezni magunkat.
– Emögött sokszor az van, hogy ezzel a megküzdési mechanizmussal tesszük könnyedebbé a feszültséget keltő helyzetet, amiben éppen vagyunk. Rövid távon ez jó stratégia lehet, hiszen a humornak köszönhetően valóban csökken a feszültség ott és akkor, de hosszú távon nem egy kifizetődő megoldás humorral elbagatellizálni a problémákat – magyarázta a pszichológus.
Márpedig fontos lenne, hogy szembenézzünk a problémáinkkal, a sérülékenységünkkel, hogy meg merjük mutatni az érzékenységünket és a sebezhetőségünket, és hogy képesek legyünk segítséget kérni. Mint mondta, tapasztalatai szerint a humort többnyire férfiak alkalmazzák megküzdési stratégiaként, mert így nem kell kimutatniuk sem az érzéseiket, sem azt, hogy probléma előtt állnak.
– Ha folyamatosan besöpörjük a problémát a szőnyeg alá, ha mindenáron azt erősítjük, hogy nem olyan komoly a helyzet, mint ahogy gondolnánk, akkor előbb-utóbb nagyon sok minden lesz a szőnyeg alatt, és egyszer majd fölbukunk benne. Ezért fontos, hogy bár rövid távon működhet ez a megoldás, de ismerjük fel, hogy itt egy problémával állunk szemben, és ezt a problémát meg kell oldanunk. Tegyük föl magunknak a kérdést, hogy ott, abban a helyzetben, amikor a humorhoz nyúltunk, mire lett volna valójában szükségünk – hangsúlyozta a szakember.
A humor mint megküzdés nemcsak az egyénen belül zajló lelki folyamatokban értelmezhető, hanem társadalmi szinten is. Gondoljunk csak a klasszikus Hofi-humorra, Örkény István egyperceseire vagy a Bödőcs Tibor nevével fémjelzett politikai humorra. De említhetjük az internet és a közösségi média térnyerésével előtérbe került mémeket is: egy-egy nagyobb társadalmi történés vagy változás hatására óhatatlanul megjelennek a mémek, hogy viccet csináljanak mindabból, ami körülvesz minket.
A pszichológus szerint ebben az esetben szintén arról van szó, hogy az adott helyzet bizonytalanságot szül, amit humorral igyekszünk elfedni:
– Azokat a helyzeteket próbáljuk ezzel biztonságossá tenni, amelyek sokat foglalkoztatnak minket, így a világjárvány idején a Coviddal viccelődtünk, korábban a migránshelyzettel, manapság pedig sokszor a politikával. Globális szinten azt érezzük, hogy nincs érdemi beleszólásunk ezekbe a dolgokba, nem tudunk rajtuk változtatni. A humor így egy kicsit a tehetetlenségérzés elrejtésére is szolgál.
Hozzátette, hogy a humor egy rendkívül komplex jelenség, ami egyszerre szociális, érzelmi és kognitív is:
– Szociális, mert a másokkal való kapcsolatban nyilvánul meg, és érzelmi, hiszen a boldogságot, az örömöt, a vidámságot mint érzést a gyerekek az elsők között ismerik föl. Ha mémekkel ábrázoljuk a tapasztalatainkat és az élményeinket, akkor sokkal könnyebben felismerjük azt, hogy milyen helyzetben vagyunk, átláthatóbbá válik számunkra, hogy hogyan értékeljük a magunk körül lévő dolgokat, ezáltal pedig biztonságosabbá válik a bizonytalan helyzet.
Értelemszerűen fölmerül a lehetőség, hogy hasonlóan a saját életünkben tapasztalt egyéni problémákhoz, ezekben a társadalmi helyzetekben is próbáljunk arra összpontosítani, hogy ha valahol gyakran nyúlunk a humorhoz, akkor ott változtatásra van szükség. Csakhogy míg a saját életünkön viszonylag könnyen tudunk változtatni, hiszen az irányítás a mi kezünkben van, addig a társadalmi jelenségek már túlnőnek rajtunk.

A pszichológus szerint nagyon sokat aggódunk olyan dolgokon, amiknek aztán a 90 százaléka meg sem fog valósulni.
– Sokkal többet foglalkozunk azzal, hogy mi van körülöttünk, mint azzal, hogy mi van valójában bennünk. Hogyha sikerül ezt a fókuszt magunkra helyezni, akkor ezek a feszültségek eltűnhetnek. Hogyha mindig arra figyelünk, hogy például milyen bizonytalan a politikai helyzet, akkor mi magunk is bizonytalanná válunk. Érdemes lenne ehelyett inkább arra figyelnünk, hogy ebben a helyzetben mi hogyan tudunk talpon maradni, hogyan tudjuk megőrizni a stabilitásunkat – magyarázta a pszichológus.
Leszűrhetjük a tanulságot: a humor egyszerre eszköz és tükör. Megmutatja a valóságot, és ezzel segít szembenézni vele. Ha fölismerjük, mikor használjuk valódi kapcsolódásra, és mikor csak a kellemetlen érzések elfedésére, akkor nemcsak másokhoz, de saját magunkhoz is közelebb kerülhetünk.