A Sárga Malom Mozi harmadik alkalommal vetít olyan filmet, amely a krimi jegyeit viseli. A mai alkotás eredetije egy ismert szerző tollából származik, aki a krimi egyik alműfajának jelentős képviselője. A nézők hamar telt házassá teszik a vetítést.
Mordor és Zita, a mozi visszatérő látogatói, a filmről beszélgetnek.
– Ma Larry Shaw 1994-es filmjét, a Halálfélelmet fogjuk megtekinteni – ismerteti Zita. – A film Robin Cook azonos című regényének filmadaptációja. Robin Cook az orvosi krimi leghíresebb és – az eladott könyvei alapján – legsikeresebb írója, aki több évtizedes orvosi karriere mellett vált íróvá. A szakma iránti elköteleződése és tudása minden könyvében visszaköszön. Külön kiemelendő, hogy Cook az orvosi szakzsargont mindenki számára befogadható módon közli, regényeiben egy leegyszerűsített, mégis igényes irodalmi környezetet teremt. Bár a műveiből készült filmadaptációk kevésbé ismertek, mint a regényei, néha egy-egy rendező egészen jól adaptálta a Cook-féle történeteket. Így történt Larry Shaw esetében is, akinek munkássága sajnos sosem kapott kiemelkedő figyelmet. A Halálfélelem című filmadaptációja egy klinikán dolgozó főorvost követ nyomon, aki néhány különös haláleset között keres összefüggéseket. A páciensek néhány nappal a haláluk előtt még teljesen egészségesek voltak, de haláluk idején mintha éveket, évtizedeket öregedtek volna. Az orvosi diagnózisban is kimutatható a szervek teljes elöregedése. A doktornő már az elején személyesen is érintetté válik az ügyben, ezért magánnyomozást folytat, hogy kiderítse, mi okozta a páciensek halálát.
– Ismerem Cook könyvét, sőt a legtöbb művét elolvastam – dicsekszik Mordor. – Cook erősségét nemcsak a valamelyest leegyszerűsített orvosi zsargonban látom, sokkal inkább az elbeszélői stílusában. Az egykori orvos a lehető legobjektívebben, külső szemlélőként narrálja a történeteit, amelyekből ezáltal teljesen elveszik a saját karaktere. Nem úgy, mint például a múltkor említett Elmore Leonardnál, aki ironizáló humorával és pörgős párbeszédeivel mindig is a saját történetének része. Úgy gondolom, hogy a kilencvenes évektől kezdve nagy népszerűségnek örvendő orvosi-klinikai tévésorozatoknak köszönhetően lenne igény és potenciál Cook regényeinek adaptálásaira, csakhogy a hetvenes–kilencvenes években készült kis költségvetésű adaptációknál értékesebb projekt még nem született a vásznon. Érdekes, de szinte ugyanezt az utat járja be az alternatív krimi egy másik kortárs képviselőjének, Nora Robertsnek a munkássága is. Kiváló írókról van szó, akiknek a mai kor tendenciái szerint a képernyőn is meg kell mutatkozniuk, hogy minél több emberhez eljussanak a történeteik, de a filmipar nem képes és nem is hajlandó foglalkozni velük. Az adaptált krimi vagy a ponyvairodalmi jegyek miatt történik meg ez, esetleg csak idő kérdése, hogy „felfedezzék” őket és a hozzájuk hasonló cipőben járó szerzőket? Ez a jövő titka. Mindenesetre azt el kell mondanom, hogy sajnos a Halálfélelem szintén beleesett a kis költségvetésű filmek projektébe, így aztán a film nem a rendező munkáját vagy a színészi játékokat dicséri, a történeten van a hangsúly, az viszont magáért beszél.
És ekkor, mintegy végszóként, a teremben eloltják a villanyt, a vászon pedig megvilágosodik. Elkezdődik a vetítés.
A nézők kíváncsian tekintik meg a filmet, amelyet valószínűleg a legtöbbjük nem ismert, sosem látott. Amikor a zárójelenetben a doktornő felettesei a megtört nő vállára terítenek egy zakót, a vetítés véget ér. Amíg az emberek lassanként elhagyják a termet, Mordor és Zita a helyükön ülve beszélgetnek.
– Cook műveire jellemző, hogy a főhős egy orvos, általában vezető beosztásban, aki magára marad egy kényes ügyben – hangsúlyozza Mordor. – A kollégák, általában presztízs- és munkahelyféltés miatt, elhatárolódnak a nyomozószerepbe kerülő karakterektől. A Halálfélelem című könyv és a film közötti legnagyobb különbség talán csak annyi, hogy Shaw főszereplője nő. Úgy gondolom, hogy ez a történet alapvető struktúráján nem változtat, sőt a kórházi hierarchia-rendszer miatt még jobban kiemeli a főorvos kiszolgáltatott helyzetét. Olyan ügyben nyomoz – de inkább a kíváncsiskodik jobb szó rá –, amelyben nem talál társra. A mai filmben is megjelent ez a kiszolgáltatottság, bár véleményem szerint a karakterek között nem volt érzékelhető az a feszültség, aminek ott kellett volna lennie. Sajnos így kissé suta, monoton hangot kapott a történet, a konfliktusok Cook regényeinek fontos elemei.
– A vetítés kezdete előtt kiemelted, hogy a Halálfélelem legnagyobb erénye a cselekménye – emlékezteti párját Zita. – Igaz, nem túl közismert filmről van szó, de azért Tobin Bellnek és Robert Englundnak, a slasher horror két jelentős képviselőjének játéka üdítően hat. A Halálfélelem nem mozi-, hanem tévéfilm, talán ide vezethetőek vissza a krimiírók és a mozi közötti hiányosságok, amelyeket felvázoltál. Cook műveiből érdemes lenne streaming- vagy mozifilmeket készíteni, modernizálni a történetek mögötti orvosi technológiát. Markánsabb, kevésbé monoton stílusban játszó főszereplőkkel, igényesebb operatőri munkával és nagyobb rendezői jelenléttel a Larry Shaw által tisztességesen, de nem kiemelkedően elkészített alkotásból igen kiváló, szakmailag is értékelhető filmadaptációt lehetne készíteni.
Mordor ezen elgondolkodik. Még akkor is töpreng, amikor párjával együtt a kijárathoz érnek.
Mordor és Zita elhagyják a mozit.
Nyitókép: Fotó: IMDb
