A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015-ben indította el a Petőfi Sándor Programot. Nyugat Bácskába 2015-ben érkezett az első Petőfi-ösztöndíjas. Nekem testközeli élet-élményeim vannak a Kárpát-meden...
Hétvége
Május utolsó vasárnapján ünnepeljük a gyermeknapot. Érdekességnek számít, hogy világszerte az országok más és más dátumot választanak a megünneplésére. Ha ezek mindegyikét megtartanánk, akkor az év...
1923-ban, a pravoszláv karácsony napján született Bányai Matild, akit néhány hónappal ezelőtt, január hetedikén századik születésnapja alkalmából száz szál rózsával köszöntöttek a temeriniek. Matil...
Nemrég volt szerencsém Moholra látogatni és megtekinteni a Gordos Méhészet egy részét. Szeles szerdai napot választottuk ki a találkozóra, amit a méhek ugyan nem nagyon kedvelnek, bennünket azonban...
Bartus Bella, a Pannon Televízió főszerkesztő-helyettese rendkívül sokoldalú szakmai tevékenységet végez, rendszeresen szerkeszti a Pannon Televízió Híradóját, folyamatos kapcsolatot tart fenn a ma...
A 200 éve született költő művei közül Vajdaságban a János vitézt adták legtöbbször elő hivatásos és amatőr társulatok – A temeriniek a Bolond Istókot állították színpadra, a nyáron A helység kalapá...

