2024. április 12., péntek

A legifjabb épület

Ötven évvel ezelőtt adták át rendeltetésének a jelenlegi magyarcsernyei községházát

A magyarcsernyei községházákat illetően, az elmúlt 180–200 évre visszatekintve, három épületről tudunk beszámolni, ami ennek a rendeltetésnek felelt meg. A régieket lebontották, az utolsó előttit, amit 1898-ban építettek, és a monarchiabeli időkre emlékeztetett, azt a legifjabb felépítésével párhuzamosan bontották le. Az utolsó, még ma is álló épületet 1974-ben adták át rendeltetésének.

Ami az épületek történetét illeti, nagyon kevés anyag maradt fenn, szinte semmi. Szilágyi Mária építészmérnök, műemlékvédő szakmérnök végzett részletesebb kutatásokat a kétezres években a magyarcsernyei épületekkel, építészeti értékekkel kapcsolatban, amelyekből megszületett a Fényben és árnyékban című könyve, és annak bevezetőjében meg is jegyezte, hogy „kiadott forrás a faluról kevés van, és a meglévők is ellentmondásosak.” (Szilágyi, 2013: 9). Hozzátette, hogy a legtöbb adat szájhagyomány útján maradt fenn. Ő hiteles forrásként kezelte a fennmaradt katonai felméréseket és a térképeket, a Historia Domust (a plébánia történetét nyilvántartó könyvet), illetve a községi jegyzőkönyveket, amelyeket 1918-tól őriztek meg, azokat is foghíjasan.

Magyarcsernye közigazgatásilag 1920-ig Magyarország területéhez tartozott. A terület, amelyen a falu ma fekszik, a törökök kiűzése után, 1718 és 1778 között a Temesi bánság részét képezte. A falu a vármegyerendszer visszaállítása után egészen Magyarország felbomlásáig a Torontál vármegyéhez tartozott. A fennmaradt katonai térképek Szilágyi Mária kutatásai szerint arról tanúskodnak, hogy a település a XVIII. század végén és a XIX. század elején a Becskereki járáshoz, majd egy 1873-as helységnévtár szerint a Törökbecsei járáshoz tartozott. Hozzátette, hogy egy későbbi katonai térkép Torontáltorda hatáskörében helyezte el Magyarcsernyét. Habár a falu alakulása óta a most Romániához tartozó Zsombolyához köthető, közigazgatásilag csak a XIX. század második felében került oda. Ma körzetileg Magyarcsernye Nagybecskerekhez tartozik.

BUZITOVA BETELEPÍTÉSE
A XIX. és a XX. század fordulóján a bánáti nagybirtokok között az egyik legnagyobb uradalom a Csekonics család zsombolyai uradalma volt. A család 1790-ben vette bérbe a Zsombolyától egészen Csősztelekig húzódó földterületeket, majd meg is vásárolta azokat. A Csekonicsok az uradalom fénykorában több mint negyvenötezer kataszteri hold termőföldön gazdálkodtak, korszerű gazdálkodási rendszerük pedig még Nyugat-Európa számára is példaként szolgált.

Néhány fennmaradt feljegyzés szerint a vidéket Csekonics József tábornok kezdte el betelepíteni úgy, hogy 1792-től Csanád és Csongrád megyéből hozott ide – akkoriban ezt a pusztás térséget Buzitovának nevezték – kertészeket, akik az akkori mocsaras vidéken, Csősztelektől és Ittabétól kezdve egészen Magyarcsernyéig, szétszórtan építették fel házaikat. A telepesek azzal a feladattal érkeztek ebbe a régióba, hogy állattenyésztéssel kezdjenek el foglalkozni, illetve az itt található nádas, zsombékos fekete földeket művelhetővé tegyék. Egy másik forrás szerint Csekonics József csak 1798-ban kezdte el a környék betelepítését, az első telepesek pedig a mai Tito marsall utca északi, partosabb részén telepedtek le. Mivel a falu egyórányi járásra helyezkedett el a szomszédos Szerbcsernyétől, a területet felváltva hívták Buzitovának és Magyarcsernyének.

A falu telepítésének fejlődéskezdete 1824-re tehető, amikor is Csekonics József tábornok halála után fia, Csekonics János lett Zsombolya és a térség földesura, aki arra törekedett, hogy ebből a pusztából rendes falut alakítson ki, és ezért 1828-ban Csősztelekről újabb magyar telepeseket hívott Buzitovára. Még abban az évben felépítették a falu első iskoláját, amely imaházként is szolgált. 1829-ben megalakult az első anyaegyház is, sőt ebben az évben a plébániát is felépítették. A település fejlődésére azonban kedvezőtlenül hatott az 1831-ben és az 1837-ben kitört kolerajárvány, ugyanis az megtizedelte a lakosságot.

A templom felépítéséről szóló tárgyalások 1843-ban kezdődtek el Csekonics János és az aradi Laux Pál építész között, aki 4200 forintért vállalta el a feladatot. A Szent Ágota-plébániatemplom felszentelését 1844. október 3-án végezték el. Az 1848/49-es forradalom szele az itt élő telepeseket sem kímélte. Házaikat felgyújtották, ezért az itt élők egészen a Maros folyón túlra menekültek, és csak három hónappal később kezdtek visszatérni üszkös, romos otthonaikba, hogy lassacskán újjáépítsék azokat.

 

Az 1956-ban felépített községháza egy falusi házra emlékeztetett (Fotó: Tanók József: Emlékőrző című könyv)

Az 1956-ban felépített községháza egy falusi házra emlékeztetett (Fotó: Tanók József: Emlékőrző című könyv)

AZ ELSŐ KÉT KÖZSÉGHÁZA
Magyarcsernye tényleges fejlődése az 1856-ban felépített első községházával, illetve az 1868-ban átadott új iskolaépülettel indult el. A plébánia történetét nyilvántartó könyv, a Historia Domus adatai szerint az 1856-os községháza előtt is lehetett itt egy ilyen funkciót betöltő épület, ugyanis a hívek az első iskola felépítése (1828) előtt – amely azután imaházként is funkcionált – a községháza előtt álló keresztnél jöttek össze imádkozni. Az 1856-ban épült épület a fennmaradt fényképek tanúsága szerint egy egyszerű falusi háznak nézett ki, amelynek ablakai a térre néztek.

A második községháza felépítésével és átadásával kapcsolatban egy emlékirat maradt fenn, amely szerint az épületet 1898-ban Dékány Antal szegedi építőmester építette fel 11 765 forintért és 79 krajcárért. Az emlékirat szerint az új községháza alapkövét 1898. június 13-án reggel 6 órakor helyezte el Biacsi András bíró, Ádám Sándor jegyző, Márton Ferencz pénztárnok, Biacsi Pál esküdt és közgyám, Tóth (Águsz) István, Szekula Mihály, Tarina János „esküdtsége alatt”. Az új községházát még ugyanabban az évben, október 10-én Biacsi Antal bíró, Ádám Sándor jegyző és neje, illetve Biacsi Pál esküdt adta át a rendeltetésének és a közösségnek.

A fennmaradt fényképek arról árulkodnak, hogy az új épület egy városi úri házra hasonlított, amelynek utcára néző ablakai fölé eklektikus stílusú szemöldökpárkányokat helyeztek el. Az ablakok sorát a kocsibejárat törte meg, amely száraz fából készült, és két pilaszterrel lett összefogva. Míg a homlokzat kialakítása és díszítése a klasszicizmust idézte, addig a falak sárgás színe az osztrák barokkra utalt.
A csernyeiek számára más miatt is emlékezetes maradt az 1848-as év, ugyanis – a már említett emlékirat tanúsága szerint – akkor indult el a keskeny vágányú vasúti közlekedés a Zsombolya–Nagybecskerek vonalon, mégpedig október 2-án, amikor is a magyarcsernyei állomáson a délelőtt 10 órakor befutott vonatot a „község apraja nagyja éljenzéssel fogadott”, dr. Kepes Gyula miniszteri megbízottat pedig Ádám Sándor községi jegyző és annak tízéves lánya, Annuska üdvözölte egy csokor virággal. A bánáti kisvasút elindulása hatalmas lépést jelentett a vidék fejlődése terén, ugyanis az elszigetelt bánáti falvakat bekapcsolta a Monarchia vérkeringésébe. Az olcsó szállítással sokáig szolgálta a vidék gazdaságát, de az utasforgalom terén is jelentős szerep jutott neki, hiszen sokan jártak be dolgozni Nagybecskerekre. Aztán 1968-ban, gazdasági okokra hivatkozva megszüntették, majd egy évvel később a teherforgalmat is leállították ezen a vonalon. Az évek során a vasúti síneket is felszedték, csak néhány állomásépület és raktár maradványa tanúskodik a régi időkről.

 

A főépület az udvar felől (Fotó: Vidács Hajnalka felvétele)

A főépület az udvar felől (Fotó: Vidács Hajnalka felvétele)

AZ ÚJ KÖZSÉGHÁZA
A helyiekben az 1970-es évek elején fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a régi községháza épülete elavult, és az már nem felel meg a modern kor elvárásainak „csúfítja a rendezett és a szép főutcát” (MSZ, 1971. szeptember 5.: 11), az irodák sötétek, nedvesek, ezáltal egészségtelenek az ott dolgozók számára, éppen ezért egy újat kellene építeni helyette. Ősszel és télen a magas épület, illetve irodák felfűtése is állandó problémát okozott.

Az ötlet és a megvalósítás is úgy nézett ki, hogy az új épületet a régi háta mögé húzták fel, szinte párhuzamosan azzal. Laza András, a községi képviselő-testület akkori titkára az új községháza épületével kapcsolatban napilapunk akkori újságírójának a következőképpen nyilatkozott: „A képviselő-testület irodái mellett, az új épületben kap helyet a posta és a Társadalmi Könyvviteli Szolgálat csernyei fiókszervezete is. Régóta szükség van már a csernyei községben egy olyan épületre, amelyben a mai igényeknek megfelelően végezhetők a közszolgáltatások. A posta mai épületével semmit sem lehet kezdeni: elavult felszerelését nem lehet korszerűsíteni, mert az új berendezéseknek nem tudnak helyet biztosítani [...] Hosszú idő után most sikerült pénzt biztosítani, s ha valóra válnak a tervek, jövőre elkészül az új épület. Az építkezés azért is jelentős, mert a postával önműködő telefonközpontot kap a község, így közvetlenül bekapcsolódhat az ország telefonhálózatába.” (MSZ, 1971. július 31: 9).

Bár Magyarcsernye akkoriban már tizenegy éve „kommunaközpontnak” számított – mai nyelvezettel mondva a község székhelye lett, amelynek a közigazgatási rendszeréhez még hat másik falut hozzácsatoltak –, valahogy a pénzek, illetve a beruházásokhoz, építkezésekhez szükséges anyagok, például a cement nehezebben érkeztek meg ide, így az új községháza épülete körüli munkálatok csak 1972 folyamán kezdődtek el. A feljegyzések szerint az építkezésre 1.700.000 dinárt gyűjtöttek össze és helyeztek letétbe, a beruházás utolsó fázisára azonban még 3.255.000 dinárra lett volna szükség, amit 500.000 dinár híján sikerült is összegyűjteni. A hiányzó összeggel kapcsolatban az volt a terv, hogy azt „az újvidéki Vojvodina Biztosítóintézet zrenjanini fiókintézetétől kölcsön formájában” (BH, 1973. aug. 19: 3) szerzik meg. Amikor a községi képviselő-testület a kölcsön felvételéről döntött, a szakemberek úgy ítélték meg, hogy a befejező munkálatokat 25–30 nap alatt elvégzik, és előreláthatólag az épületet október elsején adják át a rendeltetésének, ez azonban csak 1974-ben történt meg.

Az új intézmény 823 négyzetméteres. A községháza fő bejárata elöl található, a házasságkötő-, illetve a községi képviselő-testületi ülések színhelyéül szolgáló teremhez azonban az udvaron keresztül juthatunk be, külön bejáraton. Ahogy bemegyünk, elöl a főbejáraton, az alsó szint jobb oldalán található az anyakönyvi-, illetve a kataszteri hivatal és egy kisebb konferenciaterem, ahol a vendégeket fogadják, illetve a városi tanács üléseit tartják, bal oldalt pedig az írnoki, iktatói rész, illetve az ügyfélfogadó rész kapott helyet, ahol a polgárok a pályázati anyagaikat adhatják át. Az emeleten bal felől kaptak helyet a község vezetőinek az irodái, tehát a polgármesteré, a helyetteséé és a munkatársaiké, a jobb oldalon pedig a számvevőség található. Az épület falait fehérre meszelték, kinézete megfelel a 70-es évek és a jelen kor kívánalmainak is.

Felhasznált irodalom:
Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2013.
Tanók József: Emlékőrző. Nova Crnja-Magyarcsernye 200 éves. Adalékok a falu történetéhez. Szabadka, Minerva Nyomda, 1992.
Kovács Péter: Magyarcsernye monográfiája, Kézirat, 1972.
Kovács Lídia: Falum Földrajza/Nova Crnja. Kézirat, 1972.
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Budapest, 1911.
Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. 1974/75-2. Budapest, 1976.
Magyar Szó, XXVIII. évf., 208. (8681.) sz. Szombat, 1971. július 31. p9
Magyar Szó, XXVIII. évf., 244. (8717.) sz. Vasárnap, 1971. szeptember 5. p11
Magyar Szó, XXIX. évf., 313. (9165.) sz. Hétfő, 1972. december 4. p7
Magyar Szó, XXIX. évf., 312. (9144.) sz. Szombat, 1972. november 11. p9
Bánáti Hírmondó, IV. évf., 33. (168.) szám Szombat, 1973. aug. 19. p3

 

Nyitókép: A magyarcsernyei községháza utca felőli része (Fotó: Vidács Hajnalka felvétele)