2026. augusztus 11., kedd

Három ezrelékes véralkoholszinttel kerekezett egy 63 éves férfi

A nagybecskereki rendőrség őrizetbe vett egy 63 éves kerékpárost, akinek vérében mintegy három ezrelék alkoholt mutattak ki – közölte a belügyminisztérium.

Nagyságrendi összehasonlításként egy átlagos felnőtt esetében ez akár 8–12 vagy még több standard italnak megfelelő alkoholfogyasztást is jelenthet. A rendőrök két másik férfit is előállítottak: egy 26 és egy 36 éves sofőrt, akik kábítószer hatása alatt vezették járművüket. Szécsányban egy 26 éves férfit állítottak elő, aki nem regisztrált segédmotoros kerékpárt vezetett. Szervezetében kannabisz és amfetamin jelenlétét mutatták ki.

A nagybecskereki rendőrség egy 51 éves autóvezetőt is őrizetbe vett, akinek vérében több mint két ezrelék alkoholt mértek.

Az augusztus 5. és 9. között megrendezett Sörnapok idején a rendőrség több mint 1500 közlekedési szabálysértést regisztrált. A forgalomból több mint száz olyan járművezetőt zártak ki, akik alkohol vagy más pszichoaktív szer hatása alatt vezettek. Ebben az időszakban nyolc közlekedési balesetet is regisztráltak, amelyekben tíz ember sérült meg.

A belügyminisztáriumban hangsúlyozzák, hogy már kisebb mennyiségű alkohol is rontja a reakcióidőt és a közlekedésben szükséges figyelmet, ezért alkohol fogyasztása után a járművezetés kerülése a legbiztonságosabb megoldás.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay.com