2024. október 4., péntek

Terítéken a jövő évi költségvetés

A 2022-es költségvetésről szóló törvénytervezet szerepelt a szerb parlament mai napirendjén.

– Arra számíthatunk, hogy jövőre folytatódik az ország gazdasági növekedése, amelyben nagy szerepe van a nagyberuházásoknak, és a polgárok életszínvonalának javítását célzó intézkedéseknek is – mondta parlamenti felszólalásában Pék Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője a téma kapcsán.

– Mindezt már előrevetíti a bér- és nyugdíjemelés és a gazdaságnak nyújtott adókedvezmények, amelyek nem sodorják veszélybe pénzügyi stabilitásunkat – tette hozzá.

Elmondása szerint a 2022-es költségvetést fenntartható módon tervezték, és többek között a költségvetési hiány további csökkentését is kilátásba helyezték. A tervek szerint a jövő évi költségvetési hiány a bruttó hazai össztermék három százaléka lesz.

A parlamenti képviselő meglátása szerint a költségvetés alapján elmondható, hogy az ország továbbra is nagy hangsúlyt fektet a nagyberuházásokra, amelyet az is jól mutat, hogy 485 mlliárd dinárt terveznek fordítani ilyen célokra, és ez a bruttó hazai össztermék 7,3 százaléka.

Jövőre a relatív államadósság mértéke a hazai össztermék 55-56 százalékát képezi majd a számítások szerint.

– A várható költségvetési bevételt megközelítőleg 1516 milliárd dinárra becsülik, amely az idei számoknál mintegy 30 milliárd dinárral több bevételt jelent – tette hozzá Pék.

A kiadások oldalán 1717 millárd dinár szerepel, amely az idei adatoknál jóval alacsonyabb összeg.

Nyolc százalékos béremelést láttak elő a védelmi, az egészségügyi, a szociálisügyi szektorban, valamint hét százalékosat az oktatásügy, a rendőrség és az államadminisztráció területén dolgozók esetében.

Január elsejétől 9,4 százalékos minimálbéremelkedés várható, így a minimálbér 35.022 dinár lesz.

A Vajdasági Magyar Szövetség támogatja a bér- és nyugdíjemelés szándékát, és úgy gondoljuk, hogy a szociálpolitika ezen intézkedései elismerést érdemelnek – fogalmazott Pék Zoltán.

Kiemelte az egészségügyben tervezett befektetéseket, de az infrastruktúrában várható fejlesztéseket is. Elismerően beszélt a közúti és a vasúti infrastruktúra terén megvalósuló beruházásokról, de megemlítette a Belgrádban tervezett nemzeti labdarúgó stadion projektjét is.

Előremutatónak értékelte, hogy a környezetvédelemben tervezett fejlesztések 27,4 milliárd dinárra emelkednek.

Elmondása szerint a VMSZ pozitívan tekint arra is, hogy 10 milliárd dinárral nőnek a mezőgazdaságra fordítható eszközök, és 62 milliárd dinárt tesznek majd ki a költségvetés szerint.

A parlamenti képviselő a Vajdaságnak folyósítandó eszközökről is beszélt, kiemelve, hogy ezek összértéke mintegy 134 millárd dinár, amely számos új beruházás megindítását, valamint folyamatban lévő fejlesztés folytatását teszi lehetővé.

Pék az infrastruktúrában megvalósítandó befektetések kapcsán kitért arra, hogy a VMSZ nagyon fontosnak tartja a helyi jellegű utak rekonstrukciójának kérdését, amely a Szerb Haladó Párttal kötött koalíciós megállapodás részét is képezi.

Újhelyi Ákos megerősítette, hogy a VMSZ képviselőcsoportja támogatni fogja a költségvetési tervezetet. – Gazdasági szempontból nagyon fontos, hogy a kormány továbbra is betartja a maastrichti kritériumokat, vagyis az államadósság nem lépi túl a 60 százalékot a GDP-hez viszonyítva – mondta.

A képviselő kiemelte, a 2021-es év intézkedései jól hatottak a gazdaság likviditására, a kormány azokat az ágazatokat is megsegítette és felélénkítette, amelyeket a legnagyobb mértékben érintett a járványhelyzet.

– Jelentős eredmény, hogy a köz- és a privát szférában egyaránt elkerültük a munkahelyek tömeges elvesztését, illetve a magas munkanélküliségi rátát – magyarázta Újhelyi, hozzátéve, idén 3,4 százalékkal több foglalkoztatott van jelen a munkaerőpiacon, mint egy évvel korábban, ami ugyancsak a gazdaság működésének tudható be. Az átlagfizetések 5,8 százalékos növekedése a január és augusztus közötti időszakban szintén előremutató adat, mint mondta.

A VMSZ képviselője rámutatott, a munkát terhelő különböző adók csökkentése is hozzájárult az elmúlt időszakban az említett eredményekhez, a 2022-es költségvetésben pedig hasonló tervek szerepelnek, ami támogatandó.

– Az utóbbi években Vajdaság területén is jelentős beruházások valósultak meg, a jövő évi költségvetés pedig lehetőve teszi ennek a folyamatnak a folytatását – hangsúlyozta Újhelyi, példaként említve a Szerbiát Magyarországgal összekötő vasutat, vagy a helyi utak javítását, ami a polgárok életminőségének javulását eredményezi.

A képviselő szerint a VMSZ az említettek mellett az egészségügy terén elért sikerek miatt, illetve ezek fenntartása érdekében is támogatja a tervezetet.