2024. október 16., szerda

Gluščević: Megoldás nélkül maradnak az újságírókat ért fenyegetések

Slađana Gluščević, a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének elnöke az N1-nek adott interjújában elmondta, hogy a sajtószabadság világnapját Szerbiában ugyanazokkal a problémákkal köszönthetjük. Szerinte az újságírók továbbra is a sértések, a fenyegetések és a támadások célpontjai, és az ilyen esetek legtöbbször utószó nélkül maradnak. Az illetékesek szerint nehéz megállapítani, ki áll a fenyegetések hátterében, mert azok általában a közösségi oldalakon található álprofiloktól érkeznek.

Gluščević emlékeztet arra, hogy azok az esetek, amikor a legmagasabb állami tisztségviselőket vagy az államelnököt fenyegetik, néhány órán belül megoldódnak. Megjegyezte, hogy az állam folyamatos tétlensége valójában szándékos lehet.

Slađana Gluščević elmondta, hogy a nemzetközi egyesületek jelentéseiben felismert problémák ugyanazok, mint amelyeket az újságírói egyesületek a terepen is felismernek.

– Az érintett egyesületek folyamatosan riasztják és felszólítják az illetékeseket, hogy vegyék komolyan a problémát. A sajtószabadság veszélyeztetése mindannyiunk alapvető emberi jogainak a veszélyeztetése. Állandó riasztásainkat figyelmen kívül hagyják, az államot a tétlenség jellemzi – fogalmazott Gluščević.