Több évig volt szerencsém Svédországban megcsodálni a természet erejét, amikor a hosszú, fél éves hó és fagy után a göcsörtös kis almafák hetek alatt utolérték magukat, s a végére – láss csodát! – termést is hoztak. Ilyenkor mindig hazám, a poros-piszkos kis Vajdaság jutott eszembe, ahol kilométeres ültetvények ontják a finomabbnál finomabb gyümölcsöket, s az emberek tavasztól kezdve szorgoskodnak a fák körül, metszenek, permeteznek, s végül leszedik a várva várt termést, amely több ezer embernek jelent megélhetést.
Nos, a természet továbbra sem fogyott ki a meglepetésből, csak ezúttal nem nagyon örülünk a szeszélyének. Manapság már nálunk is fél évig kell fűteni, s bizony az itteni gyümölcsfáknak is igyekezniük kell, mert a tavasz szinte eltűnt, a hideg miatt alig van méhecske, s azok a fák, amelyek nem fagytak ki, epedezve várják, hogy beporozzák őket.
A kertemben három kajszi virágzik, s napokig rágtam a körmöm, mert méhecskét még mutatóba sem láttam. Erre aztán tegnap megérkezett a szorgos had, teszi a dolgát, s nekünk is sietnünk kell, mert a lisztharmat támadni fog, s védekezni kell ellene.
Ez persze az ideális állapot, mert sokak az idén is idejekorán „kifőzték” már a pálinkát, ami azt jelenti, hogy drága lesz az értékes nedű, s ritkaságszámba megy majd a legértékesebb barackpálinka, amelynek az ízére már alig emlékszünk, mert tavaly sem volt.
Remélhetőleg azonban nem jutunk a svédek sorsára, akik kínjukban cukorból és élesztőből főzik a vodkát.
