a térdre roggyant, kibicsakló
tehetetlenség téged kacagtat –
az esetlen vagy inkább esendő
bohócokon én nem tudok nevetni –
magam is botlón és csetlőn leendek –
lábam gyakorta felcserélem,
összegabalyítom
megkérdem inkább:
elestél? segítsek? fáj a térded?
a legtöbb esetben csak dermedten állok
ezt a sorsot
sajátos diszlexiával olvasom –
ezért tévesztem össze
a haladást a kétségbeeséssel,
a múlt árkait a jövő fekete foltjaival –
hátrafelé merengek, előremenet szorongok
s éppenséggel nem épül, szilárdul személyem
a társadalom minden tagjának
tisztában kéne lenni a
gazdaság alapvető folyamataival
vagy tangóharmonikázniuk kéne
naphosszat nagyapám hangszerével –
ki tudja, mivel kerülünk közelebb egymás öléhez,
szívéhez
