Szerző: Csomó Kata, Terényi-Kelemen Éva*
Néha úgy érzem, hogy a lelki béke olyan, mint a zoknim párja: tudom, hogy valahol létezik, de amikor kétségbeesetten keresem, sehol sem találom. Megbújik egy láthatatlan és felkutathatatlan helyen. Komolyan mondom, kezdem azt hinni, hogy a lelki béke valami sportos és gyors jószág, mert mindig egy lépéssel előttem jár; én meg loholok utána, mint egy lelkes, de kissé bolhás kutya, aki azt hiszi, mindjárt elkapja a saját farkát.
Valójában mindenki azt várja tőlem, én képviseljem a békességet! Ezt várja a társam, a gyermekem, a kolléga, a megrendelő és még a szemét szomszéd is… hisz én vagyok a családnak nevezett kisebb közösség tartóoszlopa. Azzá váltam, bár anno nem tudtam, hogy erre váltok jegyek. De most már ez van.
Aztán rájöttem: talán nem is az a dolgom, hogy hajkurásszam. A feladatom inkább leülni, kifújni magam, és megkérdezni: „Békesség drága, kérsz egy finom rózsateát? Vagy legalább lassíts már egy kicsit, mert még szégyent hozol az állóképességemre.”
A lelki béke ugyanis szeret bújócskázni. Neki fél napon át kell udvarolni, gyertyát gyújtani, mély levegőt venni, meditálni, feltölteni a kádat illatos forró vízzel, na meg jó arcot vágni hozzá – és még akkor is előfordul, hogy csak úgy megvonja a vállát, és továbbáll. Nem kíváncsi rám. Aztán egyszer csak betoppan, mintha mi sem történt volna. No és még én legyek hálás neki… ez valami vicc?
Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a stresszről, ami a kötelezettségekkel jár. Ő olyan inkább, mint egy harsány rokon, aki bejelentkezés nélkül beállít, és felfalja az összes sütit. Ő eljön akkor is, ha nem hívod meg, hiszen neki teljesen természetes, hogy ami vele jár, az neki jár! Ellenkezést nem tűrő hangon utasítgat. Neki hogyan szabjak határt?
Elfáradtam…
És akkor jön a következő kihívás: KITŰZNI AZ ÚJ CÉLOKAT. Nálam ez sokáig úgy nyilvánult meg, hogy kinyitottam a határidőnaplót meg a belső naptáramat, ott fel is jegyeztem szépen sorra a „sürgős, halaszthatatlan, meg kell tenni, el kell intézni, ezt rühellem – de muszáj lesz intézni” feladatokat a nem létező felhőbe, nem oda a gyógyszerek mellé, hanem egy aranyos bárányfelhőbe… Sóhajtottam egy nagyot, aztán mosolyogtam egyet, és azt gondoltam: MAJD. Most valami fontosabb vár rám, a gyermek jelmeze, az uram problémája, anyám pelenkacseréje, a hivatalos levelezés, az árajánlatok, a tanítványok vizsgaidőszaka, a téli gumi beszerzése, és itt van az „A” ügyfél, „B” ügyfél… mégsem mondhatom le a jól fizető projektet holmi hóbortos új kalandért!
Telnek az értékes évek, egyre idősebb vagyis bölcsebb vagyok. Csak veszettül fogy az erőm!
Aztán rájöttem: a célok nem arra valók, hogy csak úgy kitaláljam őket, hogy végül stresszeljenek, hogy csak valahol az éterben listán legyenek az életem naplójában. Ők inkább útjelző táblák. Olyanok, amik finoman mutatják: „Erre kellene menni. Vagy arra. Vagy amerre szeretnél – csak indulj már el, Évám.”
Tudod, mit? Elindultam, kissé megszeppenve, kicsit bizonytalan léptekkel, immár öregesen, de elindultam. Mert rájöttem, hogy a céljaim nem azért léteznek, hogy másokat lenyűgözzek velük, hanem azért, hogy én újjászülessek, hogy jobban érezzem magam a bőrömben. Hogy egy picivel többet mozogjak. Hogy újra mosolyogjak, hiszen apámtól ezt kaptam örökül: „Húzd ki magad! Mindig mosolyogj, ne lássa senki, mi fáj!” Hogy ne csak túléljem a napot, hanem néha meg is ünnepeljem.
Most már azt is tudom, a lelki béke nem egy cél. Nem, ő inkább egy jó barát, aki majd akkor jön el, amikor abbahagyom az erőlködést. A célok pedig amolyan kis „post-it” cetlik az élet falán, melyek segítenek, hogy ne csak sodródjak. Mi lesz, ha ma éppen nem sikerül mindent véghez vinni, elintézni? Semmi baj, lapozunk. Holnap új nap lesz, új erővel, új célokkal… – (mondjuk, klassz lenne, ha végre már nem írnám át a tegnapiakat, amelyeket amúgy mára halasztottam).
Szóval indulunk az új célokkal, megújult erővel és reményekkel telve. Meg egy csésze új ízesítésű teával, hmm, ez alakalommal gránátalmással. Esetleg új zokniban, hátha annak megtalálom a párját is…
* Az írás egy színjátszóköri műhelymunka során született
