A hagyományokhoz híven ünnepélyes gálaműsorral és díjkiosztóval zárult vasárnap az Óbecsei Városi Színházban az idei, 59. Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének döntője. Az eseményen ismét színpadra léptek az első díjas versenyzők, majd átadták a legjobbaknak járó elismeréseket.
A gálaműsor elején Berényi Sarolta, a KMV elnöke és Dimitrov Nikoletta, a KMV elnökhelyettese köszöntötte a jelenlévőket. Beszédükben köszöntetet mondtak a felkészítő tanároknak és a támogatóknak, a középiskolásokat pedig arra biztatták, hogy a jövőben is bátran alkossanak és mutassák meg tehetségüket.
Berényi Sarolta kiemelte, hogy az idei döntőn ismét egy rendkívül erős és összetartó közösség formálódott, amelynek tagjai figyelemmel fordultak egymás felé, meghallgatták és támogatták társaikat.
– A KMV utolsó napján minden évben meghatottan várjuk a gálaműsort. Újra és újra átéljük azt a különleges közösségi élményt, amely a vetélkedő sajátja. Bár természetesen a verseny is fontos része a rendezvénynek, mégis az a legértékesebb benne, hogy a fiatalok megosztják egymással tapasztalataikat, kapcsolatokat építenek és barátságokat kötnek. Az a célunk, hogy akik idegenként érkeznek, barátként távozzanak, és ez az élmény arra ösztönözze őket, hogy tovább alkossanak, és jövőre is visszatérjenek a vetélkedőre – közölte.
A gálaműsor elején Berényi Sarolta, a KMV elnöke és Dimitrov Nikoletta, a KMV elnökhelyettese köszöntötte a jelenlévőket
Hajvert Ákos: A fiatalokban továbbra is megvan az igény az önkifejezésre
A gálaműsoron ünnepi beszédet Hajvert Ákos, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának művelődéssel megbízott tagja mondott. A Radnóti-díjas versmondó egyben a zsűri munkájában is részt vett: a pénteki beszédművészeti vetélkedő produkcióit értékelte.
– Először középiskolás versenyzőként kapcsolódtam a KMV-hez, később pedig több alkalommal zsűritagként tértem vissza, így van rálátásom arra, hogyan fejlődött a rendezvény az évek során. Egy ilyen esemény esetében különösen fontos, hogy képes legyen lépést tartani a fiatalokkal és az ő igényeikkel. Nagy erőssége a KMV-nek, hogy a szervezőcsapat maga is fiatalokból áll, ezért hitelesen tud alkalmazkodni az adott generációhoz – fogalmazott. Hozzátette, hogy az idei beszédművészeti vetélkedőn rendkívül magas színvonalú előadásokat láthatott a közönség, a zsűrinek pedig sokszor komoly kihívást jelentett a sorrend felállítása.
– Számomra különösen megnyugtató – olyan emberként, aki maga is ezt a színpadi műfajt műveli –, hogy a fiatalokban továbbra is megvan az igény az önkifejezésre, és van mondanivalójuk a világról. Ráadásul mindezt a szépirodalom segítségével teszik, ami rendkívül fontos érték – emelte ki.
Hajvert Ákos szerint a vetélkedő egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy Vajdaság számos településéről érkező középiskolásokat hoz össze, így valódi közösségi találkozási pontként működik.
– Éppen ez adja a KMV legnagyobb varázsát. Mindig is ez volt a rendezvény egyik legfontosabb küldetése, és ma is ezt szolgálja. Személy szerint nagyon szeretném, ha az első díjas produkciókat minél szélesebb vajdasági közönség is láthatná. Fontos lenne megmutatni, hol tart ma a középiskolás generáció, hiszen idővel ők alakítják majd közösségünk jövőjét – hangsúlyozta.
A gálaműsoron újra bemutatkoztak az első díjas versenyzők
A gálaműsoron közreműködtek a KMV egykori versenyzői és szervezői Gusztony Endre rendezésében. Az eseményen jelen volt Korponai Lívia, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság pénzügyi segédtitkára, Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, valamint Kiss Igor, az óbecsei községi képviselő-testület elnöke.
Az 59. KMV tanári díját Patyerek Csaba néptáncoktató kapta.
Nyitókép: Csoportképen az idei vetélkedő díjazottjai (Gergely Árpád felvétele)



