2026. április 26., vasárnap

Szent György ünnepe Kúlán

A 255 évvel ezelőtt épült templomot a katona-vértanú tiszteletére szentelték fel

A Világegyház április 23-án ünnepli Szent Györgyöt, a magyar egyházban azonban – Szent Adalbert ünnepe miatt – április 24-én emlékezünk rá. A középkorban az egyik leginkább tisztelt szent volt, egyike a tizennégy segítőszentnek.

György történelmi személy volt; a palesztinai Lod, az egykori Dioszpolisz városában élő kultusza bizonyosan tényeken alapul. Diocletianus császár keresztényüldözése alatt, de mindenképpen a konstantini fordulat (313) előtt halt vértanúhalált Lodban. Tisztelete rendkívüli elterjedtségének oka, hogy életéhez és vértanúságához sok legendás elem kötődik, illetve hogy a földművelők és a katonák is patrónusuknak tekintik.

Kalocsai vendégek népviseletben

Kalocsai vendégek népviseletben

A város elnevezése ‒ Kula ‒ török eredetű és vártornyot jelent. Innen eredhet, hogy a török utáni korban épülő templom Isten dicsőségére és az ő tiszteletére lett felszentelve és a hívő közösség Szent Görgy vértanút választotta nemcsak temploma, hanem az itteni közösség védőszntjének. A mostani templom 1770-ben épült és ma is eredeti szépségében hirdeti az itteniek gondoskodó szeretetét, és hitükhöz való ragaszkodásukat. Ugyan sokan külföldre mentek jobb megélhetést keresve, de ‒ ahogy Vörösmarty Mihály Szózat című versében írja: „Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán!”.

‒ A templombúcsú arra figyelmeztet, hogy búcsúzzunk el minden rossztól, bűnös magatartástól, és vegyük komolyan szent hitünk útbaigazításait. Akkor leszünk, vagyunk keresztények, ha e szerint is élünk. Egyébként – az Európai Únió megálmodója, Robert Schuman viziójának lesz igaza: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”. A mondottak ránk is érvényesek. Azért imádkozunk, hogy városunk, világunk megmaradjon kereszténynek. Élhető legyen, biztonságo-sabb, boldogabb a holnapunk – mondta Juhász György helyi plébános, aki már negyven éve teljesít szolgálatot Kúlán.

Az ünnepi, búcsúnapi szentmise délelőtt 10 órakor kezdődött, szentmisét az ünnepre érkező papokkal együtt dr. Mészáros István prépost-kanonok, a kalocsai érsekség papja mutatta be és mondott szentbeszédet.

A meghívott vendégek: az MNT, a helyi önkormányzat, az ortodox egyház, és civil szervezetek képviselői

A meghívott vendégek: az MNT, a helyi önkormányzat, az ortodox egyház, és civil szervezetek képviselői

Többek között kiemelte, az oltárkép Szent György vértanút ábrázolja, két angyal kíséretében. A képet Joseph Kessler (1828–1887) bécsi festőművész készítette. 

‒ A templombúcsú abban is segíthet, hogy lélekébresztést tartsunk, újra feltegyük a kérdést, kicsoda, micsoda nekem Szent György, aki annyira fontos, hogy már a magyar Szent Korona alsó Bizánci részén is helyett kapott a másik katona, Szent Demeter mellett. Szent György életét mélyen átszövik a legendák, azért nehéz kialakítani magunkban róla a reális képet. Talán a legvalószínűbb, hogy Diocletianus császár alatt belépett a római hadseregbe és magasra jutott a ranglétrán. Anyja hatására lett keresztény, és számunkra innentől érdekes a történet. A mai nap szentje Krisztust követő keresztényi ember volt, és a családból hozta, amit tett. Konkrétan, anyja példáját látva tért meg felnőttként. Nem véletlen, hogy az imént elhangzott evangéliumi szakaszban Jézus tanítványainak az ő követéséről beszél. Keresztényi önazonosságunk egyik alap tétele, hogy tanítványai vagyunk. Mindenhonnan lettünk azzá, ebbe születtünk bele, vagy később tértünk meg. A kérdés az, hogy mennyire azonosulunk ezzel a hivatással – tette fel a kérdést ft. Mészáros István.

A templombúcsún az említettek mellett részt vett ft. Szungyi Károly adai esperes-plébános, ft. Mester Imre szabadkai káplán, ft. Szabady Károly verbászi plébános, ft. Utcai Róbert csantavéri plébános, ft. Tóth József bácskossuthfalvi (Ómoravica) plébános, ft. Brasnyó Ferenc nyugalmazott plébános, továbbá Kiča Damjan görögkatolikus atya, Salak Platon görögkatolikus atya és a pravoszláv egyházközség képviseletében Branislav Živković diakónus. Az ünnepségen jelen voltak továbbá a magyarországi testvérváros, Kalocsa képviselői, a Piros Rózsa táncegyüttes tagjai népviseletben érkeztek. A Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Kozma Lívia, a helyi önkormányzat képviseletében pedig Valka Károly vett részt az ünnepségen, amely a Népkör Magyar Művelődési Központ nagytermében közös ebéddel zárult.

A szentmisét ft. Mészáros István prépost-kanonok, a kalocsai érsekség papja celebrálta

A szentmisét ft. Mészáros István prépost-kanonok, a kalocsai érsekség papja celebrálta

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A búcsúnap ünnepi bevonulással kezdődött