Nemrégiben egyik ismerősöm magából kikelve mondogatta: nem is értem ezt a nagy felháborodást a március végi hó miatt. Tavaly is esett ilyenkor, akkor meg mit akarunk? Az élet rendje az, hogy a tél után jön a tavasz. Most egy kicsit többet kell rá várni.
Hát, én már nagyon várom. Egyfelől, mert a hangulatomat befolyásolja a hideg és szürke környezet, másfelől, mert titkon arra gondoltam, hogy valamivel csökkenni fog a gázszámla. De nem: hideg van, és megállás nélkül esik.
Szinte soha sem szoktam az eső ellen tiltakozni, mert mindig az jut eszembe, hogy én a komfortérzetem csökkenése miatt tiltakozom, miközben a vetésre meg éppen kell az eső.
Most, amikor szinte naponta esik, megint csak a gazdák jutottak eszembe: lehet, hogy nekem ebben a pillanatban csak annyi a bajom, hogy rossz kedvem van, amiért már napok óta nincs napsütés, és vigasztalanul esik az eső, megázom, ha az autótól a kapuig esernyő nélkül futok…
De ugyan milyen kicsinyes dolgok ezek ahhoz képest, hogy a rettenetes belvizek miatt a mag nem került a földbe, és nem is kerülhet még vagy három hétig, hogy a gyümölcsfák kihalnak a sok víztől, hogy vannak gazdák, akiknél a tehén kevesebb tejet ad, mert nem kap annyi takarmányt, amennyit kellene, vízben állnak a legelők, és nem tudja a gazda legeltetéssel pótolni a bekészített takarmányt. A kisbárányokat sem tudja eladni, mert nem képes őket felhizlalni a sovány takarmányon…
S a fentiek nyilván a gazdálkodó kára elsősorban, de én mindig arra gondolok, hogy az én károm is. A piacon drágább lesz a zöldségféle, a gyümölcs, nem lesz, vagy nagyon drága lesz a hús…
Elegem van az esőből, szeretném élvezni a nárciszokat, jácintokat, a korai tulipánokat, az ablakon beszűrődő simogató napsütést… de a gazdák még nálam is jobban várják az igazi tavaszt. A tavalyi szárazság után most a víz veszi ki a vámot munkájukból.
