Lomtalanítok. A múlt hétvégén a tini lányom könyörtelenül megszabadult minden, számára már haszontalanná vált, „kisgyerekes” dologtól, s miután a plüssállatok, társasjátékok, kinőtt ruhaneműk zacskói, dobozai a folyosóra, nappaliba kerültek – de láttam, hogy a lánykaszoba miként lett frissé, újjá –, eldöntöttem, hogy én magam is, még a tavaszi nagytakarítás előtt kidobom a lakásban évek óta szaporodó fölösleges holmit. Komoly szelektálásba kezdtem: nem egyszerű feladat, s rájöttem, ha valóban le akarom tudni a dolgot a lehető legrövidebb idő alatt, akkor nem szabad hosszú percekig elmélkednem egy-egy tárgy kapcsán. Kezdetben a már többször megkegyelmezettek sorsát újra átvizsgáltam, jó lesz-e még valamire, kibír-e még egy évet? Nehéz az elszakadás mindattól, amihez emlékek fűznek, de könyörtelenné kellett válnom, hogy haladjak is a feladattal, és a selejtezés áldozatává vált a csorba bögre, sótartó, az enyhén flekkes alátét, a különböző okokból rakosgatott sajtótermékek sora, katalógus, reklámújság, jegyzetfüzet, képeslap és ünnepi üdvözlet, mintegy ötven flopi, két rossz esernyő, megrepedt váza, évek óta javításra váró kenyérpirító, hajszárító, és sorolhatnám.
Munkaidő előtt és után napok óta egy-két órán át nagy fekete zacskókba dobálok mindent, ami ócska, elnyűtt, használhatatlan porfogó. Három nagy zsákkal már megkönnyebbültem, de a konyha, az ebédlő és a nappali után vár rám a terasz, no és a ruhásszekrény. Szorítsanak, hogy legyen erőm minden fölösleges kacattól megszabadulni!
