Angyalok márpedig vannak! Csak meg kell őket látni.
A mai hitehagyott világban, amikor mindannyian csak rohanunk a dolgunk után, hajlamosak vagyunk nem észrevenni a szép és jó dolgokat. Bosszankodunk, ezer fokon forr az agyvizünk, és gyakran állítjuk meggyőződéssel, hogy ott fenn nincs senki és semmi.
Egy fontos, halasztást nem tűrő ügyet kellett intéznem, a tolóablak túloldalán ülő hölggyel pedig hát, fogalmazzunk úgy, hogy nem egyeztek az érdekeink. Ő nyilván úgy gondolta, akkor végzi jól a dolgát, ha az embert lehetőleg minél többször oda tudja rángatni, hogy egy egyébként egyszerű ügyet elintézzen. A dühtől remegve léptem ki az épületből, a város főterén a napsütésben egy sereg kiskölyök játszott és szaladgált. Egyikük teljes erőből futott felém, majd az utolsó pillanatban megállt, felnézett rám és jól nevelten így szólt: Jó napot! Egy pillanat alatt elszállt a mérgem, észrevettem, hogy süt a tavaszi nap, hogy gondtalan pöttömök szaladgálnak körülöttem és úgy általában, a világ szép.
Mondom, angyalok vannak, csak meg kell őket látni.
