2024. április 20., szombat
ROLAND GARROS

Świątek maradt a világelső

Vaskos meglepetés történt a Roland Garros női egyese elődöntőjének első meccsén, hisz a ranglistán 43. cseh Karolína Muchová három játszmában legyőzte a 2. kiemelt és kimondott esélyesnek tartott fehérorosz Arina Szabalenkát. A másik meccsen a címvédő és első kiemelt lengyel Iga Świątek már nem hibázott, és két játszmában búcsúztatta a derekasan küzdő brazil Beatriz Haddad Maiát, így ma Świątek–Muchová serlegmeccset tartanak. A lengyel játékos a harmadik párizsi és összesen negyedik nagy serlegét pályázza meg, a cseh pedig először vívhat döntőt. Świątek mellesleg egy célját már megvalósította, az elődöntő két eredménye által már megvédte a ranglista első helyét, Muchová pedig, aki intelligens és sokoldalú játékával Mats Wilanderre, Justine Heninre és Agnieszka Radwańskára emlékeztet, és aki a 16. helyen máris pályafutása legjobbját jegyzi, még egy csodás győzelem esetén bejutna a legjobb tíz közé.

Az a benyomás, hogy a Muchová–Szabalenka találkozót a fehérorosz vékony idegei döntötték el. Arina ötször szembesült breaklabdával, és egyet sem hárított, a döntő játszmában pedig kihagyta az 5:2-es vezetést, és egy meccslabdát is rontott, azaz Muchová a játékok 5:0-s sorozatával zárta a mérkőzést.

Karolína Muchová ellenfele meccslabdájáról fordítva jutott be a Roland Garros döntőjébe (Fotó: Beta/AP)

Karolína Muchová ellenfele meccslabdájáról fordítva jutott be a Roland Garros döntőjébe (Fotó: Beta/AP)

Az idei első serleget a vegyes páros bajnokának, a japán Miju Kato és német Timo Pütz kettősnek adták át, akik kanadai–ausztrál párost győztek le. A címszerzés érdekessége, hogy a japán lányt néhány nappal korábban a női párosban leléptették, mert amíg szünetelt a játék, elütötte a labdát, és fejbe talált egy labdaszedő kislányt. A büntetés csak a női párosra vonatkozott, Kato pedig élt az alkalommal, és mégis sikerrel zárta a tornát.

PÁRIZS. – Roland Garros, nők, elődöntő: Świątek–Haddad 6:2, 7:6, Muchová–Szabalenka 7:6, 6:7, 7:5. Vegyes páros, döntő: Kato/Puetz–Andreescu/Venus 4:6, 6:4, 10:6.

Nyitókép: Karolína Muchová ellenfele meccslabdájáról fordítva jutott be a Roland Garros döntőjébe (Fotó: Beta/AP)