Május a természet újjáéledésének a hónapja, ekkor hallhatjuk a legtöbb és legszebb madárdalt, érdemes kimenni a parkokba, ligetekbe, erdőkbe. A szántóvető ember dalaiban, a költők verseiben fel-felbukkanó mezei pacsirta elbűvölő énekétől hangos a táj, amint függőlegesen emelkedik feljebb és feljebb az ég kupolája alá. Májusban éjjel sem maradunk madárdal nélkül, az egyik legszebb hangú madarunk, a fülemüle hímje éjjel énekel, ismétli változatos strófáit.
A madarak azonban nem az ember szórakoztatására énekelnek. Az énekesmadarak, a hímek teli torokból hirdetik, hogy az a hely, bokorsor vagy erdőfolt már foglalt, énekükkel jelölik ki a territóriumuk határát, a fészekrakásra, az utódaik felnevelésére elfoglalt területet. A madárdal strófái elsősorban a konkurens hímeknek közvetítenek világos üzenetet: „A hely foglalt.” A birtokba vett fészkelőhelyért hajlandóak megküzdeni a potenciális rivális hímekkel.
Szombaton, május 10-én, a madarak és a fák napján nemcsak az erdőt, mezőt és a vizeket benépesítő, színes vagy éppen kevésbé attraktív tollruhát viselő, apró kolibri- vagy termetes túzokkakas-méretű (felvételünkön) madarakra és a madárvilágnak táplálékot, búvó- és fészkelőhelyet adó fákra, az erdők szépségére és fontosságukra hívjuk fel a figyelmet, hanem az emberi tevékenységből eredő, az élővilágot egyre jobban fenyegető veszélyekre is igyekszünk ráirányítani a figyelmet.
A szélsőséges időjárás következményei már kezdenek elviselhetetlenné válni. Nem sokkal azután, hogy elfagyott szinte minden korai gyümölcs, a hőmérséklet máris a 30 fokos hőségszintet ostromolja. Az emberek panaszosan jegyzik meg, hogy vége a négy évszaknak, a szokásosnál enyhébb, hómentes telet egyből a száraz és hőhullámoktól terhes nyár váltja fel, amely már az őszbe is jócskán belenyúlik.
A madarak érzékeny barométer módjára reagálnak a természetes környezet átalakítására. Az élőhelyükön bekövetkező változásokra nem tudnak rövid idő alatt reagálni. Ami nem csoda, hiszen százezer években mérhetők az evolúciós változások, a fajoknak a környezeti adottságokhoz való alkalmazkodása. A hosszadalmas fejlődési folyamat végén az egyes élőlények, így a madarak is a természet adta lehetőségekhez igazodva élőhely-specifikus lényekké váltak.
Az éghajlat folyamatos melegedésével – az ezredforduló óta megdőlt minden januári és februári melegrekord, a nyarak forróbbak és hosszabbak – kertünk fekete rigóinak száma télire alig csappan meg. A rigók megtanulták az ember mellett, a kertekben, a parkokban túlélni a telet, el sem vonulnak délebbre. A bogyótermő bokrok, díszcserjék termése, a konyhai és más szerves hulladék, a napsütéses téli napokon előmerészkedő rovarok annyi táplálékot nyújtanak, amennyivel biztonsággal át tudják vészelni a telet. Egyre több vándormadár inkább helyben marad.
A kerti énekesmadarainkra már télen sem a táplálékhiány, sokkal inkább a passzióból vadászó házimacskák jelentik a legnagyobb veszélyt. A házi kedvenc macskák egész évben vadásznak az énekesmadarakra. Világszerte a madarak milliói fejezik be földi pályafutásukat a macskák karmai között.
A rigók a macskavészre részben megtalálták a választ, mégpedig a szaporaságukkal. Amióta a rigók jelentős része urbanizálódott, városlakóvá vált, egy költési idényben már három alkalommal is költenek. Egy-egy fészekalj négy-öt fiókából áll, de közülük csak egy éri meg a felnőttkort, és szaporodik. A macskák a tapasztalatlan fészekhagyó madárfiókák többségét elpusztítják, ezt a vérveszteséget a rigószülők ösztönösen háromszori költéssel próbálják ellensúlyozni. Ezért tűnik úgy, hogy a kertünkben, a parkokban nagyjából mindig ugyanannyi rigót látunk és hallunk énekelni.
A telet helyben töltő, nem vonuló madarak pontosabban tudják követni a növényzet – ezáltal az elérhető táplálék – változásait, így e fajok költése még inkább előrébb tolódott az elmúlt évtizedekben, mint a vándormadaraké. A vonuló madarak egy része korábban indul vissza a telelőterületekről, de ez nem tudatos döntés a részükről, hanem szelekciós folyamat. A természetes kiválogatódás, a létért folyó küzdelem azoknak az egyedeknek kedvez, amelyek korábban éreznek késztetést a visszaindulásra, hiszen így sikeresebben szaporodnak. Ha a költőterületen korábban köszönt be a tavasz, akkor a hamarabb indulók kerülnek előnybe, sikeresebben szaporodnak, és a korai indulást kiváltó gének elterjednek a populációban. Idővel a madarak többsége egyre hamarabb vág neki a hazaútnak.
A növényevő vagy mindenevő fajok rugalmasabban alkalmazkodnak a táplálékforrások szezonális eloszlásához, így költési idejük kezdetét előrébb tudják hozni. Mivel hatékonyan találnak alternatív élelemforrást a szűkösebb kora tavaszi kínálatban is, nagyobb sikerrel tudják kiaknázni a hamarabb ébredő természet adta lehetőségeket. A ragadozó életmódot folytató fajok nem képesek olyan rugalmasan reagálni a természet változásaira.
A gyors változások kihatnak a madarak élőhelyére, különösen a táplálékforrások elérhetőségére. Egy Afrikában telelő énekesmadár tavasszal a megszokott időben, április közepén tér vissza a fészkelőhelyére, a fecskéink mégis tömegesen halnak éhen, mert öt-hat napon át tartó hideg esős időben a rovarok nem repülnek.
A szélsőséges időjárás mellett talán még nagyobb gond az utódnevelés megfelelő időzítése. Ha például egy légykapó pár május közepére költi ki, ahogyan mindig is tette, a fiókáit, akkor az azért van, mert időtlen idők óta ekkor van a fákon, a bokrok levelein a legtöbb hernyó. Az átlaghőmérséklet emelkedésével tavasszal előbb ébrednek téli dermedtségükből a rovarok, hamarabb szaporodnak. A hernyócsúcs már nem május közepén van, hanem tíz nappal korábban. Honnan tudhatná ezt a környezetéhez alkalmazkodott, az idők folyamán a génjeibe bevésődött viselkedésformákat követő énekesmadár. A fiókáikat felnevelni próbáló madárszülők a hernyócsúcs eltolódása miatt kevesebb táplálékot tudnak gyűjteni. Egy fészekaljból kevesebb, öt helyet lehet, hogy csak három fióka tud kirepülni. A kevesebb fehérje kisebb testméretet eredményez, csökken a fiókák túlélési esélye.
Az élőlények képtelenek néhány évtized alatt alkalmazkodni a bekövetkezett változásokhoz. Ennek súlyos következményei máris lemérhetők, az Európai Unióban az ezredforduló óta elképesztő mértékben, több mint 300 millióval csökkent az énekesmadarak száma! Ez a fogyás lemérhető szűkebb környezetünkben is, sokan kérdezik, hol vannak a fecskék, hol vannak a verebek.
A madárállomány drasztikus csökkenéséhez számos más környezeti tényező is hozzájárul. A vándormadarak útját például sok ezer kilométer elektromos távvezeték keresztezi. A villanykarók és vezetékek alatt talált elhullott madarak száma csak Magyarországon évi félmillióra tehető. A nemzeti parkok területén jórészt a föld alá vitték az elektromos vezetékeket, ami bár drága, de a legjobb megoldás az áramütés elkerülésére.
A szélsőséges időjárás, a környezetszennyezés és a klímaváltozás tizedeli a madárvilágot. A madarak és fák napja a környezet- és madárvédelem fontossága mellett ráirányítja a közvélemény figyelmét az éghajlatváltozás súlyosbodó problémájára. E téren azonban javulásra mindaddig nem számíthatunk, amíg a legnagyobb szennyezők – az ipar és a mezőgazdaság – nem fogják vissza magukat.
* Révész Sándor: Vigyázz a madárra!
Nyitókép: Gergely József felvétele
