Szabályzatmódosítás

Reszkessetek, szerbiai kosarazók, hisz ha indokolatlanul vissza mernétek utasítani a válogatottságot, elér benneteket az országos szövetségetek kegyetlen bosszúja!

A hét elején derült ki, hogy április második felében a Szerbiai Kosárlabda-szövetség igazgatóbizottsága szabályzatmódosítást szavazott meg, amely előirányozza, hogy minden egyes esetben háromtagú alkalmi bizottságot neveznek ki, amely kivizsgálja, hogy a válogatottságot visszautasított kosarazó tette indokolt vagy indokolatlan.

A szövetség igazgatóbizottsága szerint ilyen esetekben a férfi vagy női kosárlabdával megbízott alelnök (a két volt ismert válogatott kosarazó, Nenad Krstić és Ana Joković) hatáskörébe tartozik a bizottság kinevezése, amelynek az illető alelnökön kívül még az orvosi bizottság képviselője, valamint az érintett válogatott kapitánya vagy edzője a tagjai. A bizottság kötelezettsége, hogy kapcsolatba lépjen a klubbal, a menedzserrel, a szülővel vagy gyámmal és természetesen a játékossal, majd pedig a begyűjtött információk szerint eldöntse, volt-e alap a válogatottság visszautasítására, vagy sem. Utóbbi esetben a bizottság jelentést tesz a szövetség fegyelmi bizottságának, amely a szabályzat 35., 37., 68. és 113. szakaszával összhangban három napon belül döntést hoz. Az említett négy szakaszban foglaltak lényege valójában a 113.-ban áll, miszerint a fegyelmi bizottság eltilthatja a szabályzatban foglaltak ellen vétett kosarazót a játéktól, és pénzbüntetéssel is sújthatja.

Azonnal felmerül a kérdés, hogy a szövetség miért folyamodott ilyen népszerűtlen megoldáshoz, és pontosan mit is akar elérni vele.

Nem titok, a hazai kosárlabda és a válogatott tekintélyének megőrzése a cél az egyre gyakrabban előforduló lemondások megelőzésével. Noha meglehetősen nehéz elképzelni, hogy a kilátásba helyezett büntetésekkel fokozni lehet a válogatottság intézményének értékét, egyszerűbben fogalmazva az egyoldalú hazaszeretetet, a szövetség csak ezt a megoldást látta járható útnak.

A szabályzatmódosítás voltaképpen csak minimális mértékben vonatkozik a felnőttválogatottakra, hisz a játékosok zömmel külföldi klubok tagjai, tehát semmilyen eltiltásra nincs mód, a pénzbüntetés pedig behajthatatlan. Inkább a fiatalabb korosztályok miatt történik mindez, amire a fent említett menedzserek, szülők és gyámok megnevezése utal. Sokkal népszerűbb ugyanis a tizenévesek és családjuk számára a külföldi szerződés, amelyet illetően a válogatott nyári akciói gyakran gátló körülményt jelenthetnek.

Felmerülhetnek további, például alkotmányos, emberi és egyéb jogi kérdések. Vajon a meghívó a válogatottba olyan erővel bír, hogy annak megtagadása büntetőjogi eljárással szankcionálható? Elvben ugyan egy sportoló számára a válogatottság álomszerű és csábító lehetőség, viszont a mai, az értékek mezején erősen megváltozott világban nem ugyanazok már a mércék, mint egykor voltak.