„Hiszünk a kitartó munkában, a szülőföldön való boldogulásban”

Csaknem húszéves a zombori Lora virágüzlet, amelyet Hallai Rita alapított, majd leányával, Lorával együtt kibővített családi vállalkozásként üzemeltet, optikát társítva hozzá. A Lora-Centar, a virágbolt és az optika létrejöttéről, fejlődéstörténetéről, (női!) vállalkozói sikerekről, a folyamatosan áramló kreativitás és a nagyvonalú minőség alkotta üzleti gyakorlat győzelméről beszélgettünk az alapítóval, tulajdonossal.

Mi a története a virágbolt megalapításának? Ha jól sejtem, szorosan összefonódik az élettörténeteddel.

– A történetem úgy kezdődött, hogy a délszláv háború idején kimentem Magyarországra szerencsét próbálni. Igazából féltem a háború viszontagságaitól… A kislányom akkor volt hétéves, és úgy döntöttem, Magyarországra költözünk. Ott töltöttem öt évet, hazajöttem, és kis porcelánokat árusító ajándékboltot nyitottam, amellett továbbra is készítettem kerámiamatricákat. Volt mellettünk egy virágbolt, a szomszéd virágos néni pedig nem volt egy barátságos, mosolygós teremtés, és a vásárló gyerekek, fiatalok hozzám jöttek be, és rózsát kerestek. Mondtam, hogy hát van a szomszédban, ők pedig erősködtek, hogy bizony tőlem szeretnének virágot vásárolni. Akkor hát vettem húsz rózsát és tíz bambuszt, tulajdonképpen így kezdődött. Csúnyán rám is nézett a szomszéd néni, meg is ijedtem tőle, de hát a gyerekek rendszeresen jöttek, mígnem ebből a heti húszrózsás forgalomból ítélkezve nagy ellenséget láttak bennem a szomszédaim, és fél év múlva elköltöztek. Ezt mi sejtettük, és arra a napra, amikor költöztek, rendeltem egy kezdőcsomagot a szabadkai Baštából (amely egyébként ma is üzemel), nem volt túl sok tapasztalatom, kértem őket, állítsanak össze egy kezdőcsomagot, amelyben van vágott virág, cserepes virág, alapeszközök, minden, ami kell egy virágosnak. Ők ezt meg is tették. Pontosan emlékszem, mindez 2006. május 12-én történt, tehát csaknem húsz éve. Letettem a virágokat az asztalra, nem volt sok tapasztalatom a virágkötészetben, azonnal bejött egy vevő, kért négy csokrot egyszálas gerberából, elkészítettük, anyukám segített. Azt mondta a bácsi, nem épp olyan, mint az előző üzletben, de megteszi. Ez a megteszi azt jelentette, hogy az én készségem és kreativitásom elég nagy. Mindent az alapszabályok hozzátanulásával, de valami többletfantáziát beletéve, kicsit másként készítettem, mint a többiek. Így születtek háromágú masnik, kicsit másféle kompozíciók, és mindez tetszett az embereknek. Igyekeztem másfajta alapanyagokat beszerezni, a megszokottól eltérően, valami újat hozni. Nyitott szemmel járok a világban, az útjaim során készen arra, hogy ha látok egy új dolgot, azt lefotózzam, megjegyezzem, érdeklődjek, hogyan készül. Régebben is, ha egy új alapanyagot láttam, azt megvettem, most viszont már nagyon sok mindent hoznak helybe, nem kell elmenni a világba bárhova ahhoz, hogy naprakészek legyünk, hogy új alapanyagaink legyenek, hiszen rendelni lehet akár a neten is. Kezdettől fogva szívvel-lélekkel készítettem a virágkompozíciókat, mert nemcsak azt számoltam, mi mennyibe kerül, mennyit fogok keresni, hanem szerettem volna az embereknek mindezzel örömöt szerezni. Amikor iskolás voltam, mindez jelentette a definícióját annak, amit csinálni szeretnék majdan. Amikor ugyanis azt kérdezték, mi szeretnék lenni, azt válaszoltam, hogy pici, apró dolgot szeretnék készíteni, amellyel örömet tudok szerezni az embereknek.

Tehát elérted a célod…

– Igen, végig hű maradtam ehhez az elképzeléshez. Régebben például, amikor nyomdát üzemeltettem, akkor is ez az elv vezérelt, hogy az embereknek örömet szerezzek azzal, amit létrehozok. A virágboltban egyedi dekorációkat készítettem, sok-sok évig egyedül, később aztán lettek alkalmazottaim, a mai napig van két hölgy, aki nálunk dolgozik. Most már inkább a beszerzéssel foglalkozom, de továbbra is, ha szükség van rá, akkor odaállok, és elkészítek bármit.

A lényedből árad egy természetes elegancia meg valamiféle harmóniára való törekvés. Mindezt beleviszed ezekbe a virágkompozíciókba, sőt maga az üzlet is, ahogy kinéz, amilyen miliő fogadja ott a vásárlókat, az is nagyon különleges.

– Több alkalommal tataroztam, immár háromszor építettük újjá az üzletet, és ilyenkor napokig, sőt hetekig gondolkodom, sétálok, nézegetek újságot, internetet, és keresem az igazi megoldást. Mindez így volt most is, és arra törekedtem, hogy kis rusztikus helyet hozzak létre, mégis legyen egy modern arculata is, megfeleljen a mai kor követelményeinek, ugyanakkor benne legyen a régmúlt szelleme. Például a legutóbbi tatarozást követően bejött hozzám a városépítész, Milan Stojkov, ő is az egyik vevőnk, és kezet nyújtott, gratulált. Mondtam, köszönöm, de miért…? Azt mondta, a bolt elrendezése, a dekoráció, az új küllem, amiről úgy látja, nagyon szép, az dicséretet érdemel. Számomra fontos elismerés volt, hogy Stojkov kifejezte tetszését.

Mindehhez a kreativitáshoz társul egy erős vállalkozói véna is. Tulajdonképpen kezdettől fogva női (!) vállalkozóként tevékenykedtél. Mennyire volt nehéz vagy könnyű dolgod ezen az embert próbáló területen?

– Régebben talán nehezebb volt. Én nem vettem ezt figyelembe, mindig úgy éreztem, előrehaladok, és mint az Indiana Jones-történetekben, megyek előre, ha mögöttem a híd le is omlik, én azért átjutok a túloldalra. Soha nem féltem, nem gondoltam arra, hogy mi lenne, ha nem sikerülne. Igazából úgy törtettem előre, hogy nem gondolkodtam a negatív oldaláról, mindig csak a dolgok pozitív részére fókuszáltam. Nem volt egyszerű ebben a leginkább férfiak uralta világban… Nem szoktam például kávézókba járni üzletet kötni, mindig is irodában tartottam a megbeszéléseim. Ennek voltak hátrányai is, de mint tapasztalom, a tiszta, őszinte gondolkodás, a szép és a becsületes munka mindig győz. Ebben hiszek a mai napig. Régebben is az volt az irányelv, hogy megcsinálni, a legjobbat adni, ezzel mindig eredményes voltam. Ugyanúgy van a virágokkal, nem az én virágaim a legolcsóbbak a városban, de eljönnek a vevők, és azt mondják, a maga rózsája drágább, mint a másik virágboltban. Mondom, jól van, ha ezt tudja, akkor miért jött mégis hozzám…? Rendre azt válaszolják, hogy ezek a virágok hosszabbak, erősebb szálúak, tovább tartanak. Tehát igyekszem jobb minőségű árut vásárolni. Aztán a jobb minőségű áruból úgy készítem a csokrokat, hogy azok „tartalmasak” legyenek. Tehát amennyit kérek érte, abban mindig benne van az anyagmennyiség, nem spórolom ki a dolgokat, nem teszek bele olcsóbb vagy helyettesítő alapanyagokat. Mindig a nagyságának, a mennyiségének megfelelően szabom meg az árat. Mindez, együtt a kreativitással, megtart a piacon.

Ezek szerint az emberek igénylik, hogy minőségi árut kapjanak a pénzükért. Melyik az a virág, amelyik leginkább keresett és népszerű manapság?

– Régebben a rózsák voltak a legkedveltebbek, most a színes csokrok a divatosak, a tarka-barka kavalkád, a tavaszi, a mezei virágok utánzata a népszerű, keresett. Hogy színösszetételben is legyen vidám és tarka. Ritkán rendelnek egyszínű csokrot. Általában egy színvilághoz tartozó, de különböző árnyalatú virágokat rakunk egy csokorba. Nagyon sok az új csomagolóanyag, a papírok, a különféle fóliák, amibe csomagolunk. Most kaptunk például különleges, újszerű kis kosarakat, edényeket, dobozkákat. Mindenben keresem az újat, hogy másmilyen legyen, mint az előző szezonban volt.

Az üzleti tevékenységet kiterjesztetted, mostanra optika is tartozik a komplexumhoz.

– 2006-ban kezdtem dolgozni, közben a lányom a felnőtt, és befejezte a Semmelweis Egyetemen a optometrista szakot, tehát optometrista és kontaktológus. Ebből kifolyólag hat évet utazott Szabadkára, kiszámoltuk, hogy ez kilométerek tekintetében annyit jelentett, mintha négyszer körbeutazta volna a Földet, és akkor úgy döntöttünk, hogy mégiscsak jó volna, ha itthon lenne. Összefogott a család: a nagyi, a lányom és én, akkor már csak hárman voltunk, és úgy döntöttünk, hogy megvalósítjuk, megépítjük az optikát. Minderre egy évet szántunk, ennek most már három éve. Hárman valósítottuk meg, szép lassan, kibővítettük a családi házat, és az utcai frontból csináltunk egy üzletkomplexumot, Lora-Centar a neve. Tehát van benne optika és virágbolt is. Az optikában a lányom, Lora a szakember, a vizsgáló, igyekeztem én is hozzátanulni a technikai részhez, aztán megtaláltuk a megfelelő munkaerőt, és most van egy szép kis csapatunk, négyen dolgozunk az optikában. Máris vannak visszajáró vásárlóink, és mindennap végzünk vizsgálatot.

Igényeltetek-e pályázati forrást mindennek a megvalósításához?

– Nem, önerőből oldottunk meg mindent eddig. Szépen lassan fejlesztettünk, saját forrásból, néhány évvel azután, hogy megszületett az ötlet, sikerült is megvalósítani. A kitartás és a türelem, ez a két dolog a nagy erényem, és mindig azt mondom, amikor mindenkiben csalódsz is, saját magadban mindig hinni kell, ez visz előre, a meggyőződés, hogy sikerülni fog, és meg tudom valósítani. Engem mindez vezérelt végig az utamon. Hittem abban, amit elterveztem. Nem szabtam mindig időhöz, tehát nem biztos, hogy az adott dolog az adott időn belül valósult meg, de ha van egy álma valakinek, akkor ha igazán hisz abban, tapasztalatból mondom, hogy meg tudja valósítani. Lehet, nem három nap vagy hét alatt, hanem kissé tovább kell várni, de odaadással, kitartással el lehet érni. Ha pedig valami nem sikerül azonnal, akkor nem feladni, hanem újra megpróbálni, tovább dolgozni. Ha valami netán mégsem megy, már nem is kérdezem meg, vajon miért, hanem azt mondom, eljön a pillanat, amikor elindul, amikor itt lesz az ideje… A lényeg a folytonosság, folyamatosan dolgozni, mint amikor az ember formálja az agyagot, fokozatosan alakítva a dolgokat.

Valamikor 1983-ban apukám azt mondta, ezt a házat azért vesszük meg Zomborban, hogy majd negyvenéves korodban legyen két üzlethelyiséged, és vezetheted azokat. Mindez sok-sok évvel később valósult meg, de megvalósult. Ő hitt ebben, már nagyon sok évvel ezelőtt. Én meg valahol ezen az úton haladok, a nyomdokain, így, ebben a vállalkozó szellemben lettem nevelve. Ő maga kőműves volt, nagyon szépen dolgozott, ismerték a környéken és még azon is túl. Rá szintén azt mondták, ha valamit igazán szépen akarunk, akkor hívjuk a Hallai mestert, és ő meg fogja csinálni. Ugyanígy van a mai napig, a virágokkal is, ha valamit nagyon szépet, minőségit és gazdagot szeretnének, akkor bizony mindig idetalálnak hozzánk a vevők.

Az sem elhanyagolható tény(ező), hogy magad is visszatértél külföldről, a lányod szintén itthon alapozta meg a jövőjét, noha ilyen képességekkel és képesítésekkel mindketten szép pályát futhattatok volna be bárhol másutt is. Nevezhetjük mindezt a szülőföldhöz való ragaszkodásnak?

– A szívünk mindig hazahúzott. Szeretjük az országunkat, Vajdaságot is, a síkságot, a városunkat, annak fényeit… Amikor átjövünk a határon, én azt mondom, még a fények is szebbek, a nap is szebben süt minálunk. Mindkettőnkkel így van. Lorának szintén lett volna lehetősége, akár Németországban is, járt ott, több helyen, de szeretjük az otthonunkat, a házunkat, az utcánkat, kijárni a csatornapartra, mindent… Mi mindig mindenhonnan visszavágytunk, és végül úgy döntöttünk, hogy hazajövünk, itthon leszünk, a családi házban, mert nekünk ez így jó. Nagyon fontos, hogy sosem bántuk meg ezt a döntést, jól érezzük magunkat. Aki hisz önmagában, a tetteiben, az biztos, hogy meg tudja valósítani az elképzeléseit és önmagát, továbbá meg tud élni itt, a szülőföldön. Mi továbbra is hiszünk a szülőföldön való boldogulás lehetőségében, mert nap mint nap tapasztaljuk, hogy megteremthető és megtartható valósággá válhat – vallja Hallai Rita.