Ma az Európa-ligában is lejátsszák a harmadik forduló mérkőzéseit. A Ferencváros és a Crvena zvezda is idegenben lép fel, és mindkét csapatra nehéz feladat vár. Papíron a Ferencváros van könnyebb helyzetben, Varga Barnabás és társai főként a két héttel ezelőtti, Genk elleni találkozóból meríthetnek erőt, hiszen akkor nagy meglepetésre három ponttal térhettek haza. A magyar csapat ellenfele, a Salzburg egyelőre nem remekel a sorozatban, eddig mindkét találkozóját elveszítette. Igaz, a nyitókörben hazai pályán nagy küzdelemre késztették a Portót, ami önbizalommal töltheti el a labdarúgókat. „A Porto ellen már megmutattuk, hogy jobb játékra is képesek vagyunk, a meccs bizonyos szakaszában jobbak voltunk, tehát egyetlen ellenféltől sem tartunk. Ha kellően élesek és energikusak leszünk, pontokat fogunk szerezni” – vélekedett Kerim Alajbegović, az osztrák csapat játékosa.
A Salzburg szakmai stábját az aggaszthatja leginkább, hogy legjobb támadójuk, az elefántcsontparti Karim Konaté sérülés miatt nem léphet pályára ma este.
A Crvena zvezda előtt nehezebb feladat áll, a szerb bajnoknak a Braga otthonában kellene elkerülnie a vereséget. Az erőviszonyokról elég annyit mondani, hogy a portugál csapat az előző fordulóban idegenben könnyedén felülmúlta a Celticet, amely Belgrádban sok fejfájást okozott a piros-fehéreknek. Ugyanakkor a luzitán csapatnak is vannak gyenge pontjai, nehezen boldogul az olyan ellenfelekkel szemben, amelyek szervezett védekezéssel nehezítik meg a dolgát. Erre hívta fel a figyelmet Nikola Stojiljković, a szerb válogatott és a portugál csapat korábbi játékosa: „A Braga mostanában nem játszik csúcsformában. A hétvégén a portugál kupában is megszenvedett a harmadik ligás ellenfelével szemben, és csak az utolsó percekben döntötte el a találkozót. Habár a portugálok legyőzték az Európa-ligában a Celticet és a Feyenoordot is, ellenük a Zvezda nem lesz teljesen esélytelen. A Braga az erősebb ellenfelek ellen tud szépen játszani, míg a gyengébb csapatokkal szemben igencsak akadozik a gépezetük.”
Érdekesség, hogy az első két fordulót követően a Dinamo Zagreb áll az Európa-liga első helyén, a horvát csapat ma a Malmö vendégeként folytathatja jó szereplését. A többi találkozó közül érdekesnek ígérkezik a Fenerbahçe–Stuttgart, a Lyon–Basel és a Roma–Plzeň összecsapás.
Európa-liga, 3. forduló: Braga–Crvena zvezda, Brann Bergen–Glasgow, FCSB–Bologna, Fenerbahçe–Stuttgart, Feyenoord–Panathinaikosz, Eagles–Aston Villa, Genk–Betis, Lyon–Basel, Salzburg–Ferencváros, Roma–Plzeň, Celta–Nice, Celtic–Sturm, Freiburg–Utrecht, Lille–PAOK, Makkabi Tel-Aviv–Midtjylland, Malmö–Dinamo Zagreb, Nottingham–Porto, Young Boys–Ludogorec.

Nyitókép: A Crvena zvezda a Braga otthonában vendégszerepel (Fotó: Beta/AP)