A fájdalomból is erőt meríteni

Kedden tartották a regőcei (riđicai) Fájdalmas Szűzanya-temetőkápolna búcsúját. A helyi, kis lélekszámú, ám annál összetartóbb magyarság jeles ünnepén a regőcei, a környékbeli, valamint az anyaországi testvértelepülésekről, Garáról és Bácsszentgyörgyről érkezett hívek ünnepi szentmisén vettek részt. A szentmisét ft. Vincze Attila kiskunmajsai plébános mutatta be.

– A szenvedés része az életünknek. A Hétfájdalmú Szűzanya kifejezésben a hetes szám a Szentírásban a tökéletesség száma, tehát Mária fájdalma nagy volt. Mi is sok esetben érezzük, hogy a fájdalmunk nagy, óriási. Sokszor el kell mennünk az emberi érzéseink, fájdalmaink határához, és akkor, ott tapasztaljuk meg, hogy Isten felemel bennünket, segít, és így észrevesszük Isten jóságát. A fájdalmakon keresztül nagyon sok esetben a megoldásokban Isten segítségét is ünnepli az ember – hallottuk a tompai származású plébánostól, aki a regőcei, vagyis a szórvány szórványában való jelenlétről is beszélt.

– A szórvány mint kifejezés legtöbbször egy fájdalmas fogalomértelmezést takar. Magam is tapasztalom, hogy a településeink létszáma csökken, s ez fájdalmas dolog. Itt, Szerbiában, a Bácskában a magyarság megéli a szórványlétet, mi, az anyaországban pedig másként éljük meg a fogyást, az egyházközségeink létszámának csökkenését – a kereszténység sok esetben szórvány lesz. Az viszont elmondható, hogy a szórványban vannak nagyon összetartó emberek, és ez összekovácsolja a közösséget is, gyakran mindez nagyobb közösségélményt ad, mint ott, ahol sokan vannak – fogalmazott ft. Vincze Attila.

Drobina Margit oszlopos tagja a regőcei magyar közösségnek. 

– Számunkra meghatározó, és talán nem túlzás, ha azt mondom, létkérdés ennek az ünnepnek a megülése. Már tavasszal hozzáfogunk a szervezéshez. A fiatalabb generációk tagjai is örömmel és lelkesen vesznek részt, amitől az ember szíve megtelik. A szentmise ezúttal is gyönyörű volt, négy pap jelenlétében. Szem nem maradt szárazon… Mindenkit nagy szeretettel hívunk, várunk jövőre is. Jellemző, hogy erre az ünnepre évente hazatérnek azok a településről elszármazottak, akik vidéken vagy külföldön élnek, sőt többen támogatnak is bennünket a megmaradásban – hallottuk Drobina Margittól.

A nemesmiliticsi származású Illés Zita a kilencvenes évek elején költözött Regőcére, oda ment férjhez.

– A mindennapok dolgosan telnek, jómagam állásban vagyok, a férjem földműveléssel foglalkozik. Otthon, magunk között természetesen magyarul beszélünk, de amint kilépünk az utcára, csak a szerb nyelv kerül elő. A településen, ugye, nagyon régóta nincs magyar tagozat, a gyermekeink szerb nyelven tanultak. Nemesmiliticshez viszonyítva sokkal kevesebben vagyunk magyarok Regőcén. Békességben élünk, de szülőfalumban, Nemesmiliticsen nyilván könnyebb magyarnak lenni, már csak a közösségi események megélése szempontjából is. A regőcei kápolnabúcsút azonban mindig nagy ünnepnek éljük meg mi, helyi magyarok. Ilyenkor összejövünk, összefogunk, Nemesmiliticsről az édesanyám is ellátogat velünk együtt ünnepelni – mondta Illés Zita.

Illi Ferenc, Bácsszentgyörgy község polgármestere személyes megéléseiről és a két falu közötti barátságról így beszélt:

– Nagyon szeretek idejönni, ahogy a határ menti Harasztiba is. Ott ’88-ban jártam először, majdnem elküldtek, azután persze kiderült, hogy a szomszédból érkeztem, és csak körül szeretnék nézni. Később aztán Bácsszentgyörgy és a határ menti Haraszti testvérfalui kapcsolatba is került egymással. Ugyanezt elmondhatom Regőcéről is, bár nem hivatalos a kapcsolatunk, de a helyiek mindig meghívnak, és ez kölcsönös, a bácsszentgyörgyi falunapra a regőceiek is mindig hivatalosak. Évek óta részt veszünk a kápolnabúcsún. Jó itt lenni, ezen a kivételes hangulatú helyszínen. Ahogy a helyiek mondani szokták, első szomszéd vagyok, hiszen a regőcei temető útja oda vinne a farmomhoz, hogyha lehetne közlekedni a földúton. Nagyon vágytam arra, hogy megnyíljon ez a határátkelő, és azóta, amikor csak időnk engedi, rendszeresen átjárunk egy-egy kulturális ünnep vagy esemény alkalmával – hallottuk Illi Ferenctől.