77 éves korában meghalt Deák Bill Gyula, a magyar blues királya, akit Chuck Berry egykor „a legfeketébb hangú fehér énekesnek” nevezett.
„Bill kapitány” 1948. november 8-án született Budapesten, Kőbányán. A Hobo Blues Band tagjaként vált országosan ismertté, majd a nyolcvanas évek közepétől sikeres szólópályát épített. Az István, a király rockoperában Torda táltos szerepét alakította, emblematikus dalai közé tartozik többek között a Rossz vér, a Kőbánya blues, a Tetovált lány, a Hosszúlábú asszony és a 3:20-as blues.
Gyerekként még nem zenésznek, hanem futballistának készült, tizenegy éves korában azonban egy sérülést követő orvosi komplikáció miatt amputálni kellett az egyik lábát. Később úgy emlékezett vissza, hogy a beatzene magyarországi térhódítása nyitott előtte új utat. Énekelni kezdett, majd a rock, mindenekelőtt pedig a blues vált meghatározóvá számára.
Zenei pályája a hatvanas évek végén indult. Első együttese a Sztár volt, később több formációban is megfordult, és kapcsolatba került a Syrius zenészeivel. Nagy hatással volt rá Jimi Hendrix és Radics Béla, az amerikai blues mellett pedig a kibontakozó magyar rock világa is.
Az igazi fordulatot a Hobo Blues Band jelentette számára. Póka Egon mutatta be Földes László Hobónak; előbb vendégként lépett fel a zenekarral, majd 1979 körül állandó tag lett. Hobo és Bill eltérő személyiségük és hátterük ellenére különleges párost alkottak, hangjuk és előadásmódjuk pedig alapvetően meghatározta a HBB klasszikus korszakát.
Deák Bill Gyula olyan meghatározó albumokon énekelt, mint a Középeurópai Hobo Blues, az Oly sokáig voltunk lenn, a Még élünk, valamint az 1984-ben megjelent, kultikussá vált Vadászat. 1981-ben szerepelt Szomjas György Kopaszkutya című filmjében is, amely a magyar rockzene perifériájának sajátos világát vitte filmvászonra.
Még szélesebb közönség ismerte meg 1983-ban, amikor Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperájában Torda táltost alakította. A nyolcvanas évek közepén azután pályájának újabb meghatározó fejezete kezdődött. Első szólólemeze, a Rossz vér 1984-ben jelent meg, még erősen kötődve a Hobo Blues Band zenészeihez. A címadó dal és az album több szerzeménye később Deák Bill repertoárjának alapdarabjává vált.
1985-ben kilépett a Hobo Blues Bandből. Bencsik Sándorral létrehozta a rövid életű Bill és a Box Companyt, majd 1987-től a Deák Bill Blues Band élén folytatta pályáját.
A következő évtizedek fontosabb lemezei között szerepelt a Mindhalálig blues, a Bűnön, börtönön, bánaton túl, a Bort, bluest, békességet, a Hatvan csapás és A Király meséi. Pályájának középpontjában azonban mindvégig az élő zene maradt. Évtizedeken keresztül járta Magyarországot és a határon túli magyar közösségeket, így Vajdaságban is több alkalommal fellépett zenekarával.
Deák Bill Gyula sajátosan magyar, azon belül is összetéveszthetetlenül kőbányai bluest teremtett. Dalaiban a külváros, a munkásvilág, a nélkülözés, a szerelem, a kocsma, a barátság, a szabadságvágy és az élet keserűsége éppúgy helyet kapott, mint az önirónia és a humor. Rekedtes, mély, az első hangokról felismerhető énekhangja generációk számára vált a magyar blues egyik jelképévé.
Ő maga úgy fogalmazott: számára a blues mindenekelőtt önkifejezés, amelyben az ember a bánatot is kiénekelheti magából.
Több évtizedes pályafutását számos elismeréssel jutalmazták. 2022-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át a magyar könnyűzenei életben végzett több évtizedes művészi munkájáért.
