A falvakban több gyermek születik, mint a városokban – jelentette ki tegnap Aleksandar Vučić államfő a Szerbia Palotában tartott ünnepségen. A rendezvény apropója az volt, hogy aláírták a 4000. szerződést, ami a Szerbia területén található falusi házak udvarral történő megvásárlására szánt vissza nem térítendő támogatások odaítéléséről szól. Négy év alatt 4000 új otthont osztottak ki ugyanennyi családnak Szerbia 891 falujában – mondta. Vučić kiemelte, hogy Szerbia számára üdvözítő, ha minél több falvat megőriz, és visszatér a hagyományos értékekhez, mert, ahogy mondta, csak így lehet megőrizni az ország demográfiai potenciálját. – A falusi házakban jelentősen több gyermek van, mint a tömbházakban, ha több családot tudnánk házakba telepíteni, hogy legyen saját birtokuk, több gyermekünk lenne – hangsúlyozta Vučić beszédében.
Elmondta, hogy számára nagyon fontosak az adatok arról, hogy hány helységben és mely településeken ítélték oda a támogatásokat, illetve a házakat. – Különösen érdekes számomra a Péterrévével kapcsolatos haladás, hiszen édesanyám óbecsei, Péterréve egy csodálatos hely Óbecsétől északra. Igazán meglepett és örömmel tölt el, hogy ott ilyen sok ember él, és hogy az elvándorlás után ismét családok érkeznek, hogy ott valósítsák meg a jövőjüket – mondta Vučić.
Nehéz közvetlen kapcsolatot találni a demográfiai adatok, a társadalmi, gazdasági, nemi és minden egyéb struktúra között, bármennyire is javul az életszínvonal, az nem jelenti azt, hogy több gyermek lesz, mert a legkevesebb gyermek Szerbia leggazdagabb részeiben van – nyilatkozta. – A legkevesebb gyermek Belgrádban, a Vračaron születik, pedig ott az átlagfizetés 1700 euró felett van, tehát hamarosan 2000 euró lesz. A legtöbb gyermek a legszegényebb vidékeken születik, és számukra az állami intézkedések sokat jelentenek. Most Zombortól Pirotig, Blacétól Dimitrovgradig mindenütt kaptak családok házat: Adán, Palánkán, Óbecsén, Bogatićon, Bujanovacon, Vranjéban, Gornji Milanovacon, Despotovacon, Bégaszentgyörgyön (Žitištén), Nagybecskereken, Kladovón, Kevevárán (Kovinban), Koceljeván, Kúlán, Kishegyesen, Nišben, Prokupljén, Titelen és Čačakon – fejezte be a felsorolást.
