1. (Elhatározás)
A magyar irodalom „nagy öregjei” közül személyesen ismertem Szentkuthy Miklóst és Somlyó Györgyöt. Mindkettőtől a műveltség és a tájékozottság kreatív összefonásának technikáját igyekeztem ellesni. Az előbbitől tanultam meg, hogy regények helyett inkább lexikonokat és enciklopédiákat kell olvasni, mert azok tartalmazzák a teljes életet, minden rejtélyével, rejtelmével és magyarázatával egyetemben. Az utóbbi arra tanított meg, hogy a verset, átvitt értelemben a műalkotást akkor is élvezhetjük, ha számunkra értelmetlen, viszont nem értelmezhetetlen. Ő ültette belém a modernnek lenni mindenestül eszméjét. A két tanítás közt helyezkedik el, amit Szombathy Bálint szépségkutatótól ellestem: a világ minden megnyilvánulása poétikus, és ezt szem előtt tartva kell rá tekintenünk.
Közibük esik Herceg János, aki helytörténeti ismereteivel vált követendő példaképemmé, meg Brasnyó István, aki a Tolnai Ottó-féle „semmis” dolgok stiláris kinagyításával kápráztatott el. A rám gyakorolt hatásukról – olykor bő lére eresztve – írásaimban beszámoltam, amit emlékezetükkel egyetemben megőriz a Magyar Művészeti Akadémia és a Vajdasági Magyar Digitális Adattár.
Az említettekkel szemben Szombathy Bálint nem csupán kortársam, hanem mintegy korosztályombéli is volt, és 2024. december 23-án bekövetkezett halála döbbentett rá restségemre, hogy nem írtam meg róla a tervezett kismonográfiámat. Ezt igyekszem most pótolni. Sajátos megközelítésben, fraktálokban, vagyis olyan alakzatokban, amelyek részleteikben tartalmazzák az egészet: egy-egy fragmentum a teljes embert ábrázolja.
2. (A „szomszéd”)
Szombathy Bálinttal, avagy Art Loverrel, másik művésznevén Karen Eliottal (1950. október 17.) „szomszédnak” szólítottuk egymást, ugyanis ő Pacséron, én meg a vele összenőtt Bácskossuthfalván születtem, de csak Újvidéken, az Új Symposion szerkesztőségében találkoztunk, ahol műszaki-művészeti szerkesztő volt. (A Magyar Szó 1974 és 1985 között műszaki és grafikai szerkesztőként alkalmazta, ezért is emlékezünk munkásságára éppen ennek a lapnak a hasábjain. Az Új Symposion művészeti arculatáért felelős szerkesztő volt 1971 és 1974, majd 1958 és 1991 között. Az előző periódusban még, az utóbbiban már nem tartoztam a lap szerkesztőbizottságába, a műszaki szerkesztők közül Maurits Ferenccel és Kerekes Sándorral dolgoztunk többet együtt, ám Bálinttal is voltak közös projektjeink, köztük Bada Dada általam szerkesztett és utószóval megjelent Új most című vizuális Symposion-füzet. Engem az Új Symposion mellékleteként megjelent A konkrét költészet útjai (1977) című elméleti munkája, voltaképpen az avantgárd értelmezése, és az „izmusok” krónikája ragadott meg először igazán, az írásai segítettek megérteni azokat a művészeti folyamatokat, amelyekre a falusi környezetemből nem nyílt rálátásom. (Amit fizikailag nem érhettem el, azután mindig a könyvek segítségével közelítettem.)
Tudtam, hogy alapító tagja volt az általam csak később felfedezett szabadkai BOSCH+BOSCH képzőművészeti csoportnak, amelyben leginkább a konceptuális és tájművészet foglalkoztatta, majd felfedezte (és feltárta előttem) az urbánus környezet poézisét. Mail-art, body-art, pecsét és bélyegművészetét, elektrográfiai munkásságát, performanszait, első rangú elméleti munkáit, szépségkutató tevékenységét már azokkal szinkronban figyeltem. Noha az irodalomtörténet verbális, szövegjellegű költeményeinek gyűjteményeit is jegyzi, számomra személye egybeforrott a vizuális költészet megtestesítőjével.
Hét évvel volt idősebb nálam, így érthető, hogy első, nem kevésbé jelentős, Tóth Gáborral, majd Ladik Katalinnal jegyzett publikációival nem foglalkoztam. Első könyve, amelyről írtam, az 1969 és 1979 között készült vizuális költeményeit egybegyűjtő, az újvidéki Forum Kiadónál megjelent Poetry (1981) kötete volt, amely 1983 januárjában jelent meg a HÍD folyóiratban, a sokat mondó Ezt! Ezt! De másként! címmel. A recenzióban annak szerettem volna hangot adni, hogy Szombathy vizuális poétikája korszakalkotó, viszont komolyabb nyomdatechnika mellett sokkal jobban érvényesülhetne[1]. Egyes állításaimat kétségtelenül revideálnom kellene, ám a lényeg, hogy voltaképpen lelkesedtem mindazért, amit Bálint csinált – és ez így is maradt a továbbiakban is.
(Folytatjuk)
[1] Ezt a mulasztást 2014-ben pótolta a kiadó a szerző YU retorika című, Válogatás negyvenöt év munkáiból alcímű kötettel
Nyitókép: Molnár Edvárd archív felvétele
