Nem zárja ki egy jövőbeni csúcstalálkozó lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök, ez következik nyilatkozataikból – jegyezte meg pénteken Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.
Rámutatott, hogy a csúcstalálkozóval kapcsolatban senki nem állapodott meg annak pontos időpontjáról, így nem is beszélhettek róla, „ebben a tekintetben nagyon nehéz lett volna meghiúsítani azt, amiről nem volt konkrét megállapodás”.
„Sem Trump, sem Putyin – ők maguk is ezt mondták – nem akarják az időt vesztegetni, nem akarnak pusztán a találkozó kedvéért összeülni” – hangsúlyozta Peszkov. Mint fogalmazott, a csúcs csak abban az esetben lehet eredményes, ha a két ország külügyminiszteri szinten elvégzi a szükséges munkát.
Az ukrajnai rendezésről folytatott tárgyalások állapotát „elhúzódó szünetként” értékelte. Ennek okát abban látja, hogy „a kijevi rezsim” nem hajlandó intenzívebbé tenni a tárgyalásokat. „Ezt a nem hajlandóságot minden lehetséges módon ösztönzik, elsősorban a kijevi rezsim európai kurátorai” – fogalmazott.
Beszédesnek és kimerítőnek nevezte Putyin arra vonatkozó nyilatkozatát, miszerint Oroszország „megdöbbentő” választ fog adni arra, ha belső területeit Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel vagy más nagy hatótávolságú fegyverrel támadnák.
Kilátásba helyezte, hogy Oroszország válaszolni fog a Nyugat által ellene bevezetett új szankciókra nemzeti érdekeinek megfelelően.



