Napjainkban hőkupola hőkupolát követ. Nagy a forróság, a folyóknak, tavaknak és vizeknek egyre alacsonyabb a vízszintje. Szinte minden szomjazik, így a ritka és kis mennyiségű csapadék nem nagyon hoz felfrissülést és elegendő, megnyugtató mennyiségű vizet. Természetesen arról is gyakran szó esik, hogy klímaváltozás van folyamatban, amiért mi is felelősek vagyunk, mert könyörtelenül és mértéktelenül használjuk a természet nyújtotta, a megszokott, normális élethez szükséges kincseket.
Mielőtt azonban teljesen belefeledkeznénk a 21. századi önvádakba, szinte érdekességként hangzik az a 110 évvel ezelőtti hír, amely városunk és polgárainak társadalomtörténeti jellemzőjeként a napjaink jelenségeit a régmúlt korban jelentkezőkhöz találja hasonlónak. Így 110 évvel ezelőtt, amikor a mindennapok gondjaihoz a háború okozta problémák is társultak, a helyben megjelenő sajtó Újvidék „újabb vízmizériájáról” volt kénytelen írni. „Ivóvíz hiánya miatt sokat szenved városunk közönsége és mindannyiszor növeli a bajt, ha valamelyik közhasználatú kúttól javítás miatt vagy más okból a közönséget eltiltják.”
Az újság szerint így volt ez, amikor a Häfner malom udvarán lévő kutat elzárták, és újabban a III. kerületben lakók esetében is, akik addig a halpiaci és a szerb gimnázium udvarában lévő kutakból „merítették ivóvizüket”. A halpiaci elromlott, a szerb gimnázium udvarában pedig „a gimnázium valamelyik alkalmazottja, talán szolgája, előbb szóval tiltotta a közönséget a kúttól, amikor pedig ez nem használt, egyszerűen lezárták az intézet kapuját”.
A remény csak abban volt, hogy a kút javításra szorult, és csak egy ideig szünetel a használata. Mint ahogyan egy régebbi esetben, a szerb gimnáziumban állomásozó német Feldlazarett által lezárt kút esetében történt. Ugyanis az újság elégedetlenkedő írása és felszólítása nyomán a német parancsnokság „haladéktalanul” eleget tett a „közönség óhajának”, és engedélyezte a kút használatát. A környéken élő újvidékiek abban reménykedtek, hogy „a szerb gimnázium vezetősége (most) sem fog másképpen cselekedni”.
A vízzel kapcsolatos bajok mellett azonban a háborús események ismételten „átcsaptak” Magyarország területére, és a megszüntetett rendeletek újból életbe léptek. Korlátozták az utazásokat, és azt, hogy valaki Újvidékről átkeljen Péterváradra, 1916. szeptember 5-étől újból külön igazolványhoz kötötték. Ez a rendelkezés kiterjedt a Szerém megyei szőlőkben dolgozó gazdákra, családtagjaikra és munkásaikra is, azzal, hogy akinek arcképes igazolványa volt, annak az továbbra is érvényben maradt. Az igazolványokat a „rendőrbejelentési hivatalban”, a régi magyar gimnázium épületében lehetett megkapni a „hivatalos órákban”, a Kossuth Lajos utca 48. szám alatt.
A vízzel és a Dunával volt kapcsolatos az a nyárutói hír is, amely arról szólt, hogy szerencsére ugyan nem végzetes kimenetelű, de veszélyes szerencsétlenségre került sor a Dunán, amikor a Kamonc és Újvidék között közlekedő Jolánka nevű helyi gőzös a vasúti hidat elhagyva hirtelen, nagy ívben balra fordult, és összeütközött a felfelé közlekedő Fischamend vontatógőzössel. A nagyobb baj elkerülése a Fischamend kapitánya lélekjelenlétének volt köszönhető, aki gyors manőverrel megakadályozta a súlyosabb szerencsétlenséget. A Jolánka hajón lévő 200 utas között pánik tört ki, egy fiatalember pedig a fedélzeten átvetve magát a Dunába ugrott. Őt is a Fischamend legénysége mentette ki. A Jolánkán két ponyvatartó eltört, de más, nagyobb baj nem történt. A szerencsétlenségnek több szemtanúja is akadt: a Hrvat hajó és a München gőzös kapitányai és legénysége, akik mind arról tanúskodtak, hogy a Jolánkán pánik tört ki, az utasok a hajó bal oldalára tódultak, a hajó jobb oldala pedig felemelkedett. És mindez csak azért történt, mert Lucsics György, a hajó kapitánya a kormányt átengedte a hajó pénztárosának, aki későn vette észre, hogy egy másik hajó közeledik feléjük. A kapitány azzal védekezett, hogy nagy megterhelésnél a kormány felett nem lehet kilátni, kérésének pedig, hogy változtassanak a kormány magasságán, nem tettek eleget. Az összeütközés tragikusan is végződhetett volna, ezért a rendőrség nyomozásba kezdett. A Jolánka ügyének bírósági tárgyalása még az év októberében lezajlott, a hajó kapitányát felelősnek találták, és pénzbírsággal büntették.
Ez azonban eltörpült azon események árnyékában, amelyek 1916. augusztus 27-én kezdődtek Románia Osztrák–Magyar Monarchiának küldött hadüzenetével, amellyel megindult a háborús menekültek áradata Erdélyből. Újvidékre 200 menekültet vártak. A háború így még közelebb került a városhoz.
