2025. október 25., szombat

Megnyitotta kapuit az igazságszolgáltatás

Az óbecsei és a törökbecsei középiskolásokat fogadták a bírósági nyílt napon

Az Óbecsei Alapfokú Bíróság az Óbecsei Ifjúsági Szervezettel (BUM) együttműködve pénteken, az Európai Igazságszolgáltatási Nap alkalmából megszervezte Az igazságszolgáltatás nyílt napja elnevezésű eseményt. A látogatás során az óbecsei és a törökbecsei középiskolásokat a bíróság elnöke, bírák, az ügyész és ügyvédek fogadták, akik bemutatták a bíróság mindennapi munkáját, és elmagyarázták, milyen szakmai út vár azokra, akik a jogi pályát választják. 

A szerb és magyar nyelvű programra az Óbecsei Alapfokú Bíróság épületében, valamint a törökbecsei bírósági egység épületében került sor. Búcsú Árpád, az Óbecsei Alapfokú Bíróság elnöke kiemelte, hogy a bíróság ajtaja mindig nyitva áll a látogatók előtt. Hozzátette: az ilyen és ehhez hasonló rendezvények célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek az igazságszolgáltatás világához, jobban megismerjék jogaikat és kötelezettségeiket, valamint betekintést nyerjenek a jogi pályába.

Valentina Jelić, az Óbecsei Ifjúsági Szervezet képviselője elmondta, hogy az ilyen kezdeményezések rendkívül fontosak, mert megmutatják, mennyire lényeges az ágazatok közötti együttműködés.

– Amikor különböző szereplők egyesítik erőforrásaikat és tapasztalataikat, olyan teret teremtenek, ahol a fiatalok több információhoz juthatnak, tudatosabbá válhatnak a jogaikat illetően, és ráláthatnak a lehetőségekre, amelyek előttük állnak. Az ilyen közös tevékenységek révén bátoríthatjuk a fiatalokat az aktív társadalmi részvételre, illetve segíthetünk nekik abban, hogy könnyebben dönthessenek jövőbeli tanulmányaikról és hivatásukról – fogalmazott Valentina Jelić.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A rendezvény célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek az igazságszolgáltatás világához (Fotó: Óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola/Facebook)