Csaknem 8 százalékkal erősödött a forint az euróval szemben az év első hat hónapjában, a feltörekvő piaci devizák mezőnyében ez a harmadik legjobb teljesítmény, csak a brazil reál és a kolumbiai pe...
Kitekintő
Eloltották a Hortobágyi Nemzeti Park területén keletkezett tüzet – közölte a Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. Azt írták, a 33-as főút közelében, Tiszafüred és Kócsújfalu között t...
A magyar egészségügyi rendszer évek óta az egyik legsúlyosabb társadalmi és politikai kihívása a döntéshozóknak. Hosszú várólisták, szakemberhiány, túlterhelt kórházak, magas elkerülhető halálozás.
Gyanúsítottként hallgatta ki az úgynevezett aranykonvoj-ügyben Hajdu János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) volt vezetőjét jogellenes fogva tartás bűntette miatt indult n...
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióve...
Péter-Pál napján, az aratás hagyományos kezdetén megnyitották a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem című program vármegyei gyűjtőpontjait. A búzaadományokat június 29-e és augusztus 20-a között v...

