Újabb egyeztetésen van túl a kormány és a szociális dolgozók szakszervezete, de a béremelés ütemezésében ezúttal sem történt előrelépés. Mint ismeretes, a Szociális Ágazatban Dolgozók tüntettek elsőként a kormányváltás óta, még szeptemberben. Az apropó pedig az volt, hogy a kormány még a kampány idején 25%-os, azonnali béremelést ígért, aztán ezt előbb októberre, majd novemberre, most pedig decemberre tolódott. Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke arról nyilatkozott, hogy bár a 25%-os béremelésről már megszületett a döntés, annak pontos menetrendjéről továbbra sem kaptak érdemi tájékoztatást.
Nem ezt ígérték nekik
„Igazából nem voltak egyeztetések. Hiszen egy egyeztetés az úgy nézne ki, hogy az egyik fél hoz valamit, a másik fél is, tehát konkrét ajánlatot és akkor a két ajánlatról, kérésről, követelésről elindul egyfajta párbeszéd. Az egyik fél és a másik fél is köt valamiféle kompromisszumot, vagy nem. De az, hogy történik egy bejelentés, amit a miniszterelnök úr többször megtett a különböző médiumokban, vagy pedig egy egyeztető fórumnak nevezett hivatalos fórumon még bejelentés sem történik, az nem nevezném egyeztetésnek. Konkrétan ezt a mechanizmust láttuk az elmúlt 16 évben és nagyon rossz érzésünk volt a legutóbbi érdekegyeztető fórum után, főleg emiatt is. De azt is hozzá kell fűznöm, hogy a kormányfő azért azt egyértelműen kimondta, hogy 2027-ben mindenképpen lesz emelés és jelentős mértékű. Tehát ez azért elhangzott. Persze, hogy ki mit tekint jelentős mértékűnek, az már egy másik kérdés” – mondta az elnök.
2027-ben lehet jelentősebb béremelés
„A 25%-kal kapcsolatban nagyon-nagyon fontos kiemelni, hogy ez nem szakszervezeti követelés, hanem egy kormányzati ígéret, amit a kormány, ha minden igaz, azóta is fenntart. Szóval ez nem a mi követelésünk volt. Ráadásul a kormány elismerte azt, hogy amit mi is képviseltünk, az egy nulladik lépés lenne. Akkora a lemaradása ugyanis a szociális ágazatnak, bérügyben, hogy ezzel a növeléssel sem érnénk utol még a társszakmákat sem, mint a pedagógusokat, illetve az egészségügyi dolgozókat. Mindehhez képest a mi kérésünk, követelésünk, ajánlatunk egy kidolgozott életpályamodell, egy kész csomag, ami egy hosszabb távú bérfejlesztésről szólna. Tehát mi üdvözöltük a kormány szándékát, de jelenleg azt sem tudjuk, hogy lesz-e bármilyen bérnövelés ebben az évben. Abban az esetben viszont, ha valóban nem történik semmi, el kell gondolkodnunk a következő lépéseken. A sztrájk természetesen a legutolsó eszköze a munkavállalónak. De nyilván van az elkeseredettségnek az a szintje, amikor lesz egy olyan nyomás a szakszervezeteken, hogy igenis hirdessenek sztrájkot. Viszont azt gondolom, hogy ez senkinek sem érdeke, sem a kormányzatnak, sem a munkavállalóknak, hogy ilyen helyzet alakuljon ki” – hangoztatta Köves Ferenc.
Nyitókép: szad.hu/Köves Ferenc



