Csütörtökön délután a peremvárosi faluba is ellátogatott a Vajdasági Magyar Szövetség – Dr. Pásztor Bálint köztársasági választási lista küldöttsége. A delegáció tagjai között volt dr. Juhász Bálint, Bájity Borisz, Király Petra, Basnec Igor, Bancsi Noémi és Čović Miodrag képviselőjelölt, valamint Vicsek Annamária, a VMSZ alelnöke. A vendégeket Bancsi Ferenc, a VMSZ pirosi helyi szervezetének elnöke fogadta.
A küldöttség elsőként a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesülő Kovács családot látogatta meg. A család két lánya, a 12 éves Helena és a 18 éves Ines Angelman-szindrómában szenved. Az alapítvány rászoruló, súlyos betegséggel küzdő gyermekek gyógykezelését is támogatja. A két pirosi lány egyenként 500 ezer dinár támogatásban részesült. Az alapítvány a gyógykezelések költségeinek egészét vagy egy részét igyekszik fedezni, ezáltal enyhítve a családokra nehezedő anyagi terheket. Kovács Melinda, a lányok édesanyja elmondta, hogy a támogatás óriási segítséget jelent számukra.
A küldöttség ezt követően megtekintette a pirosi református temetőben található kápolnát, amelyet 2024 májusának végén adtak át rendeltetésének. Elhangzott, hogy ez a beruházás sokat jelent a helyi magyar közösség számára, hiszen korábban évtizedeken keresztül a családi házaktól kísérték utolsó útjukra az elhunytakat.
A látogatás következő állomása a Duna–Tisza–Duna csatorna mellett található gyermekjátszótér volt, amelyet 2019-ben alakítottak ki. A helyi közösség azóta folyamatosan bővítette, így ma már focipálya hálóval, félpályás kosárlabdapálya, szabadtéri edzőeszközök, libikókák, hinták, valamint padok és asztalok is várják a gyerekeket és a fiatalokat. Mivel az óvoda és az iskola is a közelben van, a játszóteret sok gyermek használja.
A küldöttség végül az Újvidék és Irmovo közötti, a Duna–Tisza–Duna csatorna mentén haladó kerékpárutat is megtekintette, amely két évvel ezelőtt épült ki. A kerékpárút népszerű a pirosiak körében, különösen hétvégenként sokan ülnek nyeregbe.
Nyitókép: Dancsó Áron felvétele



