2026. október 16., péntek

Értékmentés, megmaradás

Csonoplyán kampányolt a Vajdasági Magyar Szövetség

A nyugat-bácskai szórványban, Csonoplyán tett látogatást Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség – Dr. Pásztor Bálint választási lista parlamenti képviselőjelöltje, további jelöltek kíséretében. Utcafórumot tartottak a helyi piactéren, a falusi nők világnapja alkalmából pedig a helyi kézműves hölgyek portékáit tekintették meg.
Jártak a Mesélő Múlt nevű civil szervezetnél, amely tájházat is működtet a faluban. Rajcsányi Jolán, az egyesület vezetője mutatta be a 2011-ben alakult tájházat, amely a régi idők mesterségeit, fortélyait, tárgyait hivatott megőrizni. 

Ezt követően a választási lista küldöttsége a nemrégiben alakult, Megmaradás nevű civil szervezetnél tett látogatást. Krizsán Valéria, az egyesület elnöke elmondta, megalakulásuk óta több eseményt is szerveztek. Március 15-én ünnepséget tartottak, megemlékeztek Szent István ünnepéről, emellett működtetnek egy népdalcsoportot is, amely már a Durindón is fellépett. Az idősekre is gondolnak: számukra több teadélutánt szerveztek. A civil szervezet tagjai emellett valamennyi helyi megmozduláson jelen vannak, és bekapcsolódnak a közösségi életbe. A Magyar Nemzeti Tanács támogatásának köszönhetően kézműves-műhelymunkát is szerveztek, amelyre több településről érkeztek vendégek. Az egyesület elnöke megjegyezte, együttműködnek ft. Hajdú László atyával, a helyi Mindenszentek-plébánia plébánosával is. Hozzátette, a plébánia biztosít termet az eseményeik megrendezéséhez.

A csonoplyai méhészegyesületet és Mézlovagrendet Szakács Csaba, az egyesület elnöke mutatta be, aki kiemelte a támogatások fontosságát, hozzátette, a tartományi mezőgazdasági titkárságnál a Méznapok megszervezésére szoktak pályázni. 

Kovács Elvira kiemelte, külön örül, hogy a falun élő nők világnapján került sor a találkozásra, és hogy a hölgyek megmutathatták mindazt, amihez értenek. Emellett a szórványközösségek megmaradása érdekében is lényeges magyar érdekképviseletre hívta fel a figyelmet.

– A szórvány szórványában vagyunk, ahol már magyar oktatás sincs, mi mégis kitartunk, mert mindenki fontos. Öröm, hogy a Magyar Nemzeti Tanács támogatni tudja a helyi kezdeményezéseket, az anyanyelvápolást, amely a Mindenszentek-plébánia berkeiben valósul meg. Rendkívüli segítség ez. Hasonló kezdeményezések vannak azokon a helyeken, ahol sajnos már kevesen vagyunk, vagy nincs lehetőség magyar oktatásra. Másrészt viszont, Vajdaság egészét figyelembe véve, akár két-három gyermekkel is, tizenöt alatti létszámmal, öttagú, kis létszámú tagozatokat óvunk meg Vajdaság-szerte, az általános és a középiskolákban egyaránt – mondta a parlamenti képviselőjelölt.

A Csonoplyán tett látogatás lakossági fórummal zárult, amelyen részt vett Kovács Elvira, Horvát Király Andrea, dr. Úri Emese és Fehér Szabolcs képviselőjelölt, valamint Péter István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Nyugat-bácskai körzeti szervezetének elnöke.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A csonoplyai tájházban (Fotó: L. Móger Tímea)