Szervezetileg és tartalmilag is meg kell újítani a közmédiát, hogy pártatlanul, függetlenül, a társadalom minden rétegét és korosztályát megszólítva tudjon működni, miközben reagál a technológiai változásokra – mondta a Független Közmédia Testület (FKT) elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Bayer Judit a közmédia vezérigazgatói pozíciójára kedden kiírt pályázat kapcsán tartott eseményen kiemelte, szeretnék, ha színes, érdekes, korszerű, ugyanakkor „megfizethető közmédia” jönne létre.
A gazdálkodással kapcsolatban megjegyezte, hogy az átmeneti vezetés várhatóan október végéig közli az átvilágítás eredményét is, amelyből valószínűleg ki fog derülni, hogyan működhetne gazdaságosabban a közmédia.
Egy jól működő közmédia be tudja mutatni a magyar társadalom sokszínűséget, teret ad minden véleménynek, ez pedig lehetővé tenné, hogy „a demokráciát egy erőteljesebb társadalmi bázison lehessen gyakorolni” – jelentette ki az FKT elnöke.
A pályázati kiíráshoz számos javaslatot kaptak, figyelembe vették a szakmai konzultáción beérkezett véleményeket, meghallgattak nemzetközi szakértőket, konzultáltak külföldi közmédiumok vezetőivel és az Európai Műsorsugárzók Uniójával (EBU) is – számolt be Bayer Judit.
Hozzátette, a pályázatok elbírálásánál előnyt jelent a médiában szerzett vezetői tapasztalat, azon belül is a közmédiában szerzett tapasztalat, amennyiben a jelentkező ott végzett tevékenysége összeegyeztethető volt a médiatörvénnyel és a közszolgálati kódex elveivel.
Az a cél, hogy az új vezérigazgató minél hamarabb munkába álljon, annak sincs akadálya, hogy akár a megválasztását követően másnap elkezdje a tevékenységét – mondta az elnök.
Bayer Judit kérdésre válaszolva kifejtette, sajnálatosnak tartják, hogy a testület csonkán kezdte meg a működését, de a törvény ezt lehetővé teszi. Az FKT hat taggal is döntésképes, működése legitim. Hozzátette: szeretnék, ha az ellenzéki pártok is jelölnének tagokat a testületbe, lehetőleg olyanokat, akik nem a pártok érdekeit képviselik, hanem elhivatottak a közszolgálatiság értékei iránt, és szakértelemmel is rendelkeznek. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy a jelöltek magatartása és a szakmai múltja összeegyeztethető legyen a demokratikus értékek képviseletével, ne legyen benne olyan „folt, amely sérti mások jogait vagy a jogállamiságot” – mondta Bayer Judit.
A testület levélben is kérte az ellenzéki frakciókat, hogy jelöljenek újabb tagokat – közölte –, mert ezzel „a saját választóikat tisztelnék meg”, valamint a sokszínűség jegyében fontos lenne az ellenzéki pártok nézeteinek képviselete is a közmédiában, de csak a jogszerűség keretében.
Amennyiben nem sikerül ellenzék által jelölt embereket delegálni, a törvény lehetővé teszi, hogy más, például szakmai tagokkal töltsék fel a testületet, erre azonban nincs határidő szabva – ismertette Bayer Judit.
Az FKT tagjai a megválasztásuk után nem képviselik az őket jelölő pártot – hangsúlyozta az elnök, megjegyezve, hogy így van ez a Tisza Párt által jelölt tagok esetében is, akik egyébként a szakmai szervezetek listáján is szerepeltek.
Bayer Judit kérdésre azt is elmondta, hogy dolgoznak az MTI vezérigazgatói pályázatán, és bíznak benne, hogy egy héten belül azt is ki tudják írni.
Nyitókép: Bayer Judit (MTI)



