2024. március 28., csütörtök
HOROSZKÓP

Márciusi előrejelzés

Nemcsak az ön születési jegyére utaló előrejelzést ajánlatos elolvasni, hanem azt is, ami az ön aljegyére vonatkozik (az aljegyet asztrológus számíthatja ki a születés pontos idejéből). Ha pontosabb és részletesebb előrejelzést szeretne, akkor azt a személyre szóló sorshoroszkópból kaphatja meg.

A Szaturnusz végleg elhagyja a Vízöntő jegyét és belép a Halak jegyébe, melyben két és fél évig marad. Ez alatt az idő alatt megtanulhatunk együttérzőek lenni, elmélyíthetjük hitünket, lelkünk mélyére nézhetünk, vagy elveszhetünk a káoszban.

Kos (március 21. – április 20.)

Sok szép bolygó halad át ebben a hónapban a Kos jegyén, itt lesz most az újhold és a napéjegyenlőség is, tehát használja ki ezeket az erős, hatásos és kedvező csillagállásokat. Bármit el tud kezdeni, bármit be tud fejezni, új ciklusok kezdetén áll. Jó lesz ez az időszak extra keresetekre is, szerelemre is, egyedül a szavaira ügyeljen, s vezessen óvatosan.

Bika (április 21. – május 20.)

Kitűnő időszak ez pénzkeresésre és lelki segítségre, valamint titkos ügyek intézésére is. Elismerést is kaphat, s egészsége is javul. Büszke lesz magára. A céljai is fókuszban lesznek, része lesz sok meglepetésben is, a baráti kapcsolatok elmélyülnek, megszaporodnak, fontosak lesznek.

Ikrek (május 21. – június 21.)

A Mars az ön jegyében a hónap végéig aktív hozzáállást követel meg öntől. Az első napokban idegesség, esetleg kisebb sérülés jelentkezhet, ám azután megtanul bánni ezzel az energiával, s hasznát veszi. Céljai eléréséért használhatja ezt az energiát, ugyanakkor barátaival vagy közösségével együtt fontos eseményekben vehet részt. Hacsak lehet, most sportoljon, főleg csapatban.

Rák (június 22. – július 22.)

Nyugtalan alvással számolhat ebben az időszakban. A hónap közepe körül ez felerősödhet, s lehet egy kis aggodalma is akár külföldi hírek, akár jogi dolgok miatt is. A hónap túlnyomó része azonban örömöt okoz, főleg a munka, és az ön helyzete, céljai miatt. Imázsának jót tesz ez az időszak, életszínvonala is javul.

Oroszlán (július 23. – augusztus 23.)

Jó időszak ez a munkával kapcsolatban, előrelépésre számíthat, jó híreket kap külföldi ismerőseitől, s jogilag is jól áll. A barátokkal azonban nem jön ki a lépés, idegességre, sőt ellenséges viselkedésre is sor kerülhet. Céljaiért most sokat kell küzdenie. Nem kapja meg a várt segítséget, s a pénzre se valami jó az időszak, főleg, ha közösről vagy mások pénzéről van szó.

Szűz (augusztus 24. – szeptember 23.)

Egészségi szempontból jelen pillanatban egy olyan időszak kezdődik, amikor ön meg tud szabadulni valamilyen idült betegségtől, vagyis jelentős javulásra számíthat az egészség terén. A párkapcsolatban most kell lépni, letisztázni a problémákat. Pénzzel, örökséggel, befektetéssel kapcsolatban sikerre számíthat.

Mérleg (szeptember 24. – október 23.)

A mindennapi munkával kapcsolatban javulás várható, véget vethet bizonyos gátló tényezőknek is, és a rossz szokásoktól is megszabadulhat. Ugyanakkor igen kedvező a helyzet a párkapcsolatban. Sikeres megbeszélései lesznek párjával, ügyfeleivel is, és örömöt szereznek az utazások is. Egészsége a hónap második felében jelentősen megjavul.

Skorpió (október 24. – november 22.)

Párkapcsolatában boldog pillanatokat fog megélni, sőt kivételesen különleges boldogságra számíthat. Egészségileg nagyon kedvező időszak elé néz. Most alakítson ki valamilyen szokást, nagyon hasznos lesz. Ha mesterekre van szüksége, most fogadja fel őket. Gyerekekkel kapcsolatban kisebb bosszankodás éri a hónap első részében, azután viszont minden teljesen helyreáll.

Nyilas (november 23. – december 21.)

A legfontosabb életterület mostanában az otthon, a család, a gyerekek, az ingatlanok és a szórakozás. Sok sikere lesz és örömét találja bennük. Egy pici feszültség azért belefér, főleg a hónap első felében, de ez talán akcióra készteti, hogy változtasson valamit. Most kell cselekedni, főleg napéjegyenlőségkor.

Bak (december 22. – január 20.)

Nagy változások kezdődnek, épp most, de évekig fogja majd érezni. A Plútó tizenév után kilép egy-két hónapra az ön jegyéből, s az értékek, a pénz területére lép. Ettől kezdve próbálja más szemszögből nézni a lelki értékeket. Az ön uralkodó bolygója, a Szaturnusz is jegyet vált, ez is hozzájárul, hogy kevesebb terhet érezzen a pénz miatt, s többet törődjön környezetével, szomszédjaival, testvéreivel, rokonaival.

Vízöntő (január 21. – február 19.)

Végre fellélegezhet, a Szaturnusz elhagyja az ön jegyét! Mindaz, ami az elmúlt 2-3 évben terhelte, végre eltűnik az ön életéből. Figyelmét most az értékekre, a pénzre, a tehetségére fordítsa, ezeket fejlessze, gyarapítsa. Indítson be valamilyen folyamatot az életében, utazzon, tanuljon, legyen több kapcsolata, és figyeljen a testvéri, rokoni kapcsolatokra.

Halak (február 20. – március 20.)

Eljött a változás időszaka az ön számára is. Mostantól legyen fegyelmezettebb, hosszú távú célokat tűzzön ki maga elé, fordítson több gondot egészségére, megjelenésére, legyen komolyabb, koncentráltabb. A politikával való (aktív) foglalkozás és a felelősségvállalás csökkenti az egyéni terheket, főleg az egészség terén. Legyen kommunikatív, tanuljon meg gyorsan valamit, s élvezze pénzügyei jóra fordulását.