Választási kampányában a világnak békét, hazájának meg felvirágzást és új aranykort ígért Donald Trump. Januári beiktatása óta még csak soványka előjelét sem látni annak, hogy amerikai elnökként ilyen irányú eredményes politikát folytatna.
Gazdaság
A szlovén kormány elfogadta a nyugdíjreformról szóló törvénytervezetet, amely 2028-tól évente három hónappal emelné a nyugdíjkorhatárt, és 2035-től a 40 év jogosultsági idővel rendelkezőknél 62 évr...
Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter kijelentette, hogy a szerbiai mezőgazdaság jelenleg legkritikusabb ágazata a sertéstenyésztés, de véleménye szerint ez az ágazat egy-két éven belül rendbe ho...
Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter tegnap az Agrárkifizetési Igazgatóság épületében hivatalosan is megnyitotta a gazdák tájékoztatására szolgáló központot. A mezőgazdasági termelők telefonon k...
Eddig összesen 100 ország jelezte részvételi szándékát az EXPO 2027 világkiállításra – közölte Siniša Mali pénzügyminiszter. Mint mondta, nem túlzás azt állítani, hogy Belgrádban jelen lesz az egés...
Az elmúlt egy évben a Vajdaság területén látványos fejlesztések valósultak meg, különösen az egészségügy, az oktatás és az infrastruktúra terén – nyilatkozta Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke. Hangsúlyozta, hogy vezetése első évét a közérdekű beruházások határozták meg, s ez alatt az idő alatt szinte minden vajdasági várost és községet személyesen látogatott meg.