2025. május 8., csütörtök

Eltüntették a piacokról az ellenőrizetlen árut

Két nap alatt két tonna élelmiszer megsemmisítését rendelték el

Az Állategészségügyi Igazgatóság május 2-án és 3-án a kereskedelemből visszavont 942 kilogramm hústerméket és 833 kilogramm tejterméket, 295 kilogramm állati táplálékot, valamint 57 kilogramm nyers és feldolgozott halat – hozta nyilvánosságra a majálisi ünnepeket követően a szerb sajtó. Az információik szerint az árut elsősorban a piacokról kobozták el a felügyelők, akik főként ellenőrizetlen helyekről érkező magyar árut vontak vissza a forgalomból. Az elkobzott termékek eredetét az árusok nem tudták megfelelő dokumentációval igazolni, és szerb termékcímkékkel sem látták el azokat – indokolták meg a felügyelők döntéseit az illetékesek. 

A Mezőgazdasági, Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztérium emlékeztetett arra, hogy az akciót a korábban bejelentett intézkedések keretében folytatták le a felügyelők. Dragana Glamočić illetékes tárcavezető ugyanis egyértelműen bejelentette, hogy a lakosság egészségének védelme érdekében mindent elkövetnek azért, hogy a forgalomból kivonják azokat az élelmiszereket, amelyek ellenőrzés nélkül jutottak be az országba. Az elsődleges cél, hogy meggátolják azt, hogy a régióban terjedő ragadós száj- és körömfájás országunkban is elterjedjen – mutatott rá korábban a miniszter. A bejelentéssel összhangban május elején széles körű ellenőrzéseket végeztek a felügyelők azokon a szerbiai piacokon, amelyeken állati eredetű termékeket árusítanak az eladók. 

A minisztérium közleményében arról is tájékoztatják a nyilvánosságot, hogy a tárca a jövőben is folytatja az élelmiszerek fokozott ellenőrzését Szerbia minden régiójában. A felügyelők a tárca teljes támogatásával továbbra is végzi a munkát: a lakosok egészségének védelme érdekében a törvénytelenül értékesített élelmiszer elleni harc prioritás a minisztérium számára – írták a közleményben. 
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dávid Csilla (Archív)