Ratko Mladićnak, a boszniai Szerb Köztársaság egykori vezérkari parancsnokának emlékére ma, szombaton, délben a Szerbiai Hadsereg Otthonában gyászülést tartanak, temetése pedig hétfőn lesz a Topčideri temetőben – számolt be a médiának Darko Mladić, az elhunyt fia.
Ratko Mladić holtteste csütörtökön érkezett meg Hágából.
Tegnap, pénteken, Ratko Mladić családja, a hágai bíróságon jogi védelmet nyújtó csapat és orvosai a Szerbiai Újságírók Egyesületének (UNS) sajtóközpontjában számolt be Mladić halálának körülményeiről.
Darko Mladić kijelentette: személyes, és a család álláspontja is az, hogy édesapjuk ellen gyilkosságot követtek el a hágai törvényszéki börtönben egyes orvosságok túladagolásával. Hozzátette, apja ugyan jó ápolásban részesült, de szerinte nem kapott megfelelő gyógykezelést, és ez okozta a halálát.
Ezt erősítette meg dr. Ognjen Gudelj is, aki az utolsó napokban Mladić mellett volt.
– Mladić tábornok halálát az orvosok és a scheveningeni börtönkórház orvosi személyzetének mulasztása, tétlensége okozta – fogalmazott. Állítását arra alapozta, hogy a börtönben nem követték folyamatosan Mladić állapotát, így az alkalmazott terápiát is kétségbe vonta.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a törvényszék nem adta ki Mladić személyes tárgyaival és a halotti levéllel az orvosi dokumentációt.
Dragan Ivetić ügyvéd beszámolt arról, hogy Mladić életének utolsó napjaiban szigorúan humanitárius megoldást, a mechanizmus szabályai szerinti feltételes szabadlábra helyezést kértek: azt, hogy az idős, halálos beteg az utolsó napjait orvosi felügyelet mellett Szerbiában, a saját nyelvkörnyezetében, a családja körében töltse. Ez, mint hangsúlyozta, nem a büntetés elengedésére irányuló kérelem volt, hanem orvosi ellátás céljából történő átszállítás, Szerbia ugyanis garanciákat, szállítást és kórházat ajánlott fel, de elutasították a kérelmet. Ivetić szerint a családnak joga van a válaszokra. Hangsúlyozta, a Nemzetközi Törvényszék ezt a fejezetet nem zárhatja le hallgatással vagy a tények hiányos ismertetésével.
Nenad Vujić igazságügyi miniszter rámutatott, hogy Szerbia több alkalommal levéllel fordult az illetékes intézményhez, garanciát küldött, a nemzetközi jogokra hivatkozva. Hangsúlyozta, hogy a jogi csapat és Szerbia fellebbezéseikben nem magával a büntetéssel vagy az ítélettel foglalkoztak, hanem kizárólag Mladić alapvető emberi jogaival. A miniszter kiemelte, az unió alapvető értékei, csakúgy, mint az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európa Tanács szabályai között is szerepel az emberi méltóság védelme, akárcsak az is, hogy a büntetés nem fordulhat bosszúra.
A temetéssel kapcsolatban Aleksandar Vučić államfő is nyilatkozott pénteki, észak-bácskai körútja során. Kiemelte, számára a legfontosabb, hogy a temetés csendben és békésen múljon el. A család azt kérte, hogy Mladićot a templomban ravatalozzák fel, és kiválasztották a temetőt is. A család dönt a temetés megszervezéséről. Arról, hogy ő megjelenik-e a temetésen, csak annyit mondott, hogy hétfőn és kedden is hivatalos vendégei lesznek Üzbegisztánból.



