2026. szeptember 5., szombat

Éledező német gazdaság

Jelentősen javította a német gazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését csütörtökön közzétett őszi prognózisában a müncheni ifo gazdaságkutató intézet, amely szerint a német gazdaság kilábalása folytatódik, mivel a költségvetési ösztönzők és a külföldről érkező kedvező impulzusok ellensúlyozzák az iráni háború nyomán bekövetkezett energiaársokk fékező hatását.

Az ifo az idén 1,4 százalékos, 2027-ben pedig 1,2 százalékos gazdasági növekedést vár Németországban. Nyári előrejelzésében még mindkét évre 0,8 százalékos GDP-bővülést prognosztizált, így idei előrejelzését 0,6 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,4 százalékponttal emelte. Az intézet 2028-ra 0,8 százalékos növekedést vár.

Az ifo szerint az év eleji erős teljesítmény után a második negyedévben mérséklődött ugyan a gazdaság lendülete, a német GDP azonban 0,3 százalékkal nőtt az első negyedévi 0,4 százalékos bővülést követően. Az energiaáraknak az iráni háború miatt bekövetkezett erőteljes emelkedése növelte az inflációt és visszavetette a fogyasztáshoz kapcsolódó szolgáltatási ágazatokat.

Timo Wollmershäuser, az ifo konjunktúrakutatási vezetője szerint ugyanakkor a németországi expanzív költségvetési politika és az erősödő külföldi kereslet megakadályozta, hogy az energiaársokk súlyosabb fékező hatást gyakoroljon a gazdasági növekedésre.

Az iparban az év eleje óta folyamatosan javul a megrendelésállomány, miközben az exportvárakozások is jelentősen erősödtek. A kutatóintézet szerint a világgazdaság várhatóan továbbra is kedvező teljesítménye, különösen az európai kereslet, a feldolgozóipari termelés és a kivitel növekedésén keresztül támogatja a német gazdaság élénkülését.

A prognózis szerint a német kormány expanzív költségvetési politikája a teljes előrejelzési időszakban ösztönzi a gazdaságot. Az infrastruktúrára, a klímasemlegességre és a védelemre fordított többletkiadások az idén csaknem 40 milliárd euróval növelik a gazdasági aktivitást, míg a költségvetési ösztönzők összege 2027-ben 27 milliárd, 2028-ban pedig 18 milliárd euró lehet.

A gazdasági élénkülés a munkaerőpiacon várhatóan csak késéssel, 2027-től érezteti hatását. Az ifo előrejelzése szerint a foglalkoztatottak száma 2026-ban még csökken, majd 2027-ben és 2028-ban ismét emelkedik. A munkanélküliségi ráta az idén átlagosan 6,3 százalék lehet, és 2028-ra 5,4 százalékra mérséklődhet. 
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel