2026. szeptember 5., szombat

Vasárnap éjféltől lehet jelentkezni

Siniša Mali pénzügyminiszter pénteken egyeztetést tartott az összes illetékes intézmény képviselőivel a bejelentett 6000 dináros egyszeri pénzügyi támogatás kifizetéséről, és közölte, hogy minden készen áll arra, hogy szeptember 7-én megkezdődjön a támogatásra jogosultak jelentkezése.

Az egyeztetésen a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (PIO), a Postai Takarékbank, a Szerbiai Posta, az Államigazgatási és Munkaügyi Minisztérium, az IT- és e-Közigazgatási Hivatal, valamint a Kincstári Igazgatóság képviselői vettek részt.

Mali a Tanjugnak elmondta, hogy szeptember 25-ig minden nagykorú polgár megkapja az egyszeri támogatást. 

Mint arról már beszámoltunk, a törvény 6000 dináros egyszeri támogatást ír elő minden felnőtt polgár számára a részvényesi alapból, azzal, hogy azoknak, akik nem szerepelnek a nyilvántartásban, elektronikus úton kell jelentkezniük a Kincstári Igazgatóság (Uprava za trezor) portálján szeptember 7-e és 21-e között.

Ezt megelőzően azonban a nyugdíjasok újabb támogatásban részesülnek. Az idősek a rendes havi nyugdíjuk mellett szeptember 14-én egyszeri támogatásban is részesülnek. A 31.092,11 dinárig terjedő nyugdíjjal rendelkezők 35.000 dináros támogatást kapnak, a 31.092,12 és 56.822 dinár közötti nyugdíjban részesülők 27.500 dinárt, az ennél magasabb nyugdíjak esetében pedig 20.000 dinár lesz az egyszeri támogatás összege. 

Szeptember 14-én egyszeri támogatást kapnak azok is, akik szociális segélyben, gyermekpótlékban vagy veterántámogatásban részesülnek. A szociális segélyre vagy gyermekpótlékra jogosultak 25. 000 dinárt, a veteránok pedig 10.000 dinárt kapnak.

Mali hangsúlyozta, hogy a pénteki egyeztetés célja annak megerősítése volt, hogy minden feltétel adott a támogatások kifizetéséhez.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ótos András felvétele