2026. szeptember 5., szombat

Vučić már a kampányra készül, de még régi tisztségében járja az országot

Aleksandar Vučić államfőt szombaton a Szerb Haladó Párt (SNS) főbizottsága a párt parlamenti listavezetőjévé és miniszterelnök-jelöltjévé választotta. A választásokig szerinte nagyjából ötven nap van hátra, addig azonban még elnökként számos feladat vár rá, mielőtt lemond tisztségéről.

Az elmúlt napokban Vučić szinte folyamatosan úton volt: járt a Mačvai körzetben, majd Észak-Bánátban Kikindán, Adán, Csókán és Magyarkanizsán, pénteken pedig Palicson, Szabadkán, Bácskossuthfalván, Topolyán és Kishegyesen tett látogatást. A programok között vállalatok, gazdaságok és intézmények felkeresése is szerepelt.

A beharangozott hivatalos kampány viszont kifejezetten puritánnak ígérkezik: kevesebb televíziós szereplést, több közvetlen találkozót és kisebb rendezvényeket terveznek. Az államfő egy kis, oldalról nyitható teherautóval járná az országot, és négy nagyobb rendezvény mellett elsősorban kisebb településeken találkozna a választókkal. A következő hetek azonban aligha telnek majd eseménytelenül számára: az elnöki program és a kampány egyelőre szorosan egymásba fonódik.

Közben Marta Kos,lemondta tervezett szerbiai látogatását, miután bírálta a volt boszniai szerb parancsnok halálát övező megnyilvánulásokat, melyek szerinte összeegyeztethetetlen az EU értékeivel. Mladić holttestét a szerb kormány gépe szállította Belgrádba, temetését hétfőre tervezik. Vučić visszautasította Kos bírálatát, és azt mondta, nem világos, pontosan kit és milyen konkrét cselekedet miatt vádolnak „dicsőítéssel“.

Nišben ma az SNS ülése idején kormányellenes tüntetők is megjelentek. Vučić saját becslése szerint a párt támogatói jóval többen voltak, mint a tiltakozók.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Aleksandar Vučić Nišben-Facebook/buducnostsrbijeavucic/photos