2026. szeptember 5., szombat

Lejárt a képviselőház megalakításának határideje Koszovón

Lejárt a koszovói parlament megalakítására előírt 30 napos alkotmányos határidő, az intézményi válság azonban egyelőre nem vezet automatikusan új választásokhoz. A június 7-i választások eredményét július 9-én hitelesítették, így a határidő augusztus 7-én járt le. A képviselőház azóta sem tudta megválasztani elnökét és alelnökeit, így egészében a testület sem alakulhatott meg.

A legnagyobb parlamenti erő, az Albin Kurti vezette Önrendelkezés (Vetëvendosje) és a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) között a közelmúltban létrejött megállapodás azonban esélyt teremtett a patthelyzet feloldására. A két párt Bekim Sejdiu egyetemi tanárt támogatja közös államfőjelöltként. A képviselőház alakuló ülésének vezetője, Avni Dehari szeptember 9-re, 11 órára hívta össze az ülés folytatását. A napirenden a parlament elnökének és alelnökeinek megválasztása szerepel. Dehari szerint Koszovónak nincs szüksége újabb késlekedésre, válságra, még kevésbé új választásokra.

A határidő túllépése önmagában azonban nem jelenti a parlament automatikus feloszlatását. A koszovói alkotmány erre az esetre nem ír elő egyértelmű szankciót. Viszont ha a képviselők nem tudják megválasztani az államfőt az arra megszabott határidőn belül, az alkotmány már egyértelműen rendelkezik a parlament feloszlatásáról és új választások kiírásáról.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay.com