2025. május 8., csütörtök

Leolvassák a villanyórákat, vagy nem?

Meghosszabbította a fogyasztás bejelentésének a határidejét az EDS

Napok óta égnek a vonalak a Szerbiai Áramszolgáltatónál (EDS): a lakosoknak nem világos, hogy ki vagy kik kötelesek leolvasni a villanyórák állását és meddig. Kedden ugyanis a szolgáltató közleményben értesítette a nyilvánosságot hogy „a felhasználók nagy érdeklődésére május 10-éig hosszabbították meg az ED Srbije alkalmazáson keresztüli merőóraállás bejelentésének határidejét”. Ahogyan arról be is számoltunk, a közleményben kiemelték, hogy a korábban megújított alkalmazást eddig mintegy 100 ezer felhasználó töltötte le a Google Play áruházból, és csaknem 60 százalékuk élt is a lehetőséggel, hogy önállóan rögzítse az áramfogyasztást és jelentse az állást. 

Április végén arról is értesítettük az olvasóinkat, hogy az EDS megújította a „Prijava stanja brojila” elnevezésű alkalmazást, amelyen keresztül a lakosok maguk is bejelenthetik a villanyórák állását. Ekkor a szolgáltató illetékesei kiemelték, hogy a már korábban is népszerű alkalmazás újításával tovább egyszerűsítik az óraállások bejelentését a felhasználóknak. Május 1-jétől a mérőeszköz azonosító számának bevitele mellett elegendő egy fényképet csatolni a villanyórán leolvasható állásról – írják az EDS illetékesei. Részletezték, hogy az alkalmazás letöltését követően be kell vinni a tulajdonos nevét, az órán pedig a vesszőig terjedő számot kell állásként rögzíteni. A rendszer a leolvasás dátumát is kéri a felhasználótól, majd követeli a villanyóra állásáról készített fénykép feltöltését. Kiemelték, hogy a fotón ugyanannak az állásnak kell szerepelnie, mint amelyet a felhasználó bevezetett a rendszerbe. Arra is felhívták a figyelmet, hogy az alkalmazáson keresztül több óraállást is bejelenthetnek a felhasználók, de az applikáció lehetőséget ad arra is, hogy a felhasználók községenként értesítést kérjenek az áramszünetek idejéről, értesülhetnek az EDS üzleteléséről, de anonim bejelentéseket is fogad a törvénytelen csatlakozásokról az áramhálózatra – sorolták a lehetőségeket a közleményben. Felszólították a felhasználókat, hogy akik még nem tették meg, azok is töltsék le a megújult alkalmazást. Akik viszont már előzőleg is használták, azoknak csak frissíteniük kell a korábban letöltött alkalmazást – részletezték az április végén közzétett értesítésben az illetékesek. 

Ugyanitt azt is hangsúlyozták, hogy aki nem rendelkezik Android-rendszerrel a telefonján, az a villanyóra állását az EDS honlapján keresztül is jelentheti, a „Prijava očitanih stanja” menüpont kiválasztásával. Mintegy tíz napja még azt harangozták be az illetékesek, hogy a villanyórák állását május 6-áig kell bejelenteniük azoknak, akik az applikáció vagy a weboldal használata mellett döntenek. Ezt a határidőt módosították két nappal ezelőtt 10-ére. Az új közleményben is kiemelték, hogy amennyiben az említett dátumig nem érkezik meg az állás azoktól, akik a digitális lehetőségeket választották, akkor a szolgáltató végzi el az óra leolvasását. Hozzátették, hogy az okosórákat távvezérléssel kizárólag a Szerbiai Áramszolgáltató tudja leolvasni. 

A lakosoknak azonban továbbra sem világos, hogy azoknak leolvasták-e a villanyóra állásait, akik nem használták ki a digitális bejelentési lehetőségeket. Az sem nyilvánvaló, hogy ezt mikor tette vagy teszi meg a szolgáltató, ugyanis minél később tartanak helyszíni óraolvasást, annál több mennyiségű elhasznált áram kerül a legmagasabb áron fizettetett kategóriába az elszámoláskor. További kétségeket ébresztettek azok a tegnap megjelenő információk, melyek szerint az EDS azoknak, akik nem küldték el az állásaikat, az áprilisi elszámolást a tavaly bejegyzett állás átlaga alapján készíti el. A subotica.com híroldal kérdésére a következő válasz érkezett a szolgáltatótól: „a polgároknak javasoljuk, hogy ha el szeretnék kerülni az esetleges félreértéseket a villanyórák állásával kapcsolatban, akkor önmaguk jelentsék be azokat” az említett lehetőségek egyikén. Hozzáteszik, az EDS jelenleg is dolgozik a villanyórák rendszeres leolvasásának megvalósításán, a helyzet pár hónap alatt rendeződik.

Emlékeztetőül: az EDS tavaly év vége felé közbeszerzési eljárást írt ki, amelynek tárgya a villanyórák leolvasása volt. December elején az említett eljárásokat nyilvánosságra hozó portálon megjelent, hogy a kiírást az az ajánlattevő csoportosulás nyerte meg, amelyek között a Montop vállalat is szerepelt. Ugyanitt megjelentették, hogy a nyertes csoport több mint 4,4 milliárd dinár értékű szerződést köthet meg (általános forgalmi adóval együtt). Az egyezményt a meghatározott érték felhasználásáig kötötték meg, legfeljebb kétéves időszakra – értesítette a nyilvánosságot a 021.rs hírportál a Demostat Kutató és Kiadó Központra hivatkozva. Utóbbi arra is felhívta a figyelmet, hogy a szóban forgó cég annak ellenére is nyert a közbeszerzési eljáráson, hogy a kiírásra jelentkező Đerdap usluge elnevezésű csoportosulás és a Work and Care ügynökség is olcsóbb árajánlatot adott a munka elvégzésére. Az ő ajánlatuk általános forgalmi adó nélkül 3,2 milliárd dináros volt, míg a Montop által vezetett csoportosulás 3,5 milliárd dinárért kínálta szolgáltatásait. A kiírás viszont egyértelműen tartalmazta, hogy az EDS a leghozzáférhetőbb ajánlatot fogadja el. A vesztes csoport jogi úton többször is megtámadta az EDS döntését, amely arra hivatkozott, hogy a közbeszerzés feltételei között az is szerepelt, hogy az ajánlattevőnek az elmúlt hat hónapban legalább hárommillió villanyóra leolvasásának tapasztalatával kell rendelkeznie. A vesztes pályázók szerint ezen feltételt csak azért foglalta bele a kiírásba az EDS, hogy kizárólag a Montop csoportosulása nyerhessen – áll azokban a dokumentumokban, amelyekkel a közbeszerzési eljárás felülvizsgálatát követelték az eljárásban résztvevők.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Aki nem rendelkezik Android-rendszerrel a telefonján, az a villanyóra állását az EDS honlapján keresztül is jelentheti (Fotó: Dávid Csilla illusztrációja)