A fogyatékkal élők világnapjának és a rokkantak nemzetközi napjának alkalmából a bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület vezetői, alkalmazottai, felhasználói, illetve a nevelők és az önkéntesek a kishegyesi önkormányzatban tettek látogatást. Többek között Oroszi Sándor, a községi képviselő-testület elnöke, Marko Lazić községi elnök és Kerekes Zoltán, a községi közigazgatás helyettes vezetője fogadta őket.
Az Izida napközijében a fogyatékkal élő gyerekekkel és fiatalokkal naponta foglalkoznak az ott dolgozók. Kézműves-foglalkozások és gazdag program jellemzi a munkájukat. A vendégek alkalmi szavalatokkal kedveskedtek, illetve saját festményekkel is megajándékozták vendéglátókat. A kishegyesi önkormányzat évek óta támogatja a községben működő civil szervezeteket, amelyek szociális szolgáltatásokat nyújtanak. Az elmúlt néhány évben közvetlenül a községi költségvetésből juttatnak eszközöket ezeknek a szervezeteknek.
Az eseményen jelen volt Papp Julianna, aki 23 évig állt az Izida élén, tavasszal adta át a tisztséget. A volt igazgató közölte, hogy egy összefogás eredményeként maradhatott fenn és juthatott el idáig az egyesület, ahol most tartanak, valamint köszönetet mondott az önkormányzatnak az eddigi együttműködésért.
Papp Lóránt, az Izida megválasztott elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy egy új működési modell fokozatos kialakításával szeretnének alkalmazkodni a változó körülményekhez, és kiemelte, hogy számos projekten dolgoznak. A napközis ellátás folyamatos, ezenkívül különböző szakcsoportokban foglalkoznak a klienseikkel. Kormos Róbert kishegyesi festőművész elvállalta a képzőművészeti szakosztály vezetését, péntekenként tartanak műhelymunkákat. Az egyesület szolgáltatásainak felhasználói között sokan tehetségesek, de csak a foglalkozásokon bontakozott ki a szunnyadó tehetség. Vannak, akik kertészkednek, üvegházban fűszernövényeket termesztenek, a termést szárítják és csomagolják. Az Izidának kerámiatárgyak égetésére szolgáló kemencéje is van, amelyet a gölöncsérek használnak, emellett van kreatív kézimunkaszakkör is. Egy, a japánok által támogatott projekt keretében a cigarettásdobozokat újrahasznosítják. Különleges papírt gyártanak belőle, amelyet értékesítenek. Az egyesület Záporka Vers- és Prózamondó Találkozóját új helyszínen, a Nikola Đurković Általános Iskolában tartották meg. Huszadik alkalommal rendezték meg az eseményt, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületével és a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesülettel közösen. A Vajdaság-szintű találkozó egyedülállónak számít vidékünkön. Ez az egyetlen magyar nyelvű rendezvény, amelyet fogyatékossággal élő vagy tanulásban akadályozott gyerekeknek, fiataloknak szerveznek. Az idén 43 versenyző jelentkezett. Felvették a kapcsolatot holland önkéntesekkel és emberbaráti szervezetekkel is, amelyek segítettek, és folytatódik az együttműködés.
Papp Lóránt azt is közölte, hogy önfenntartó működési modellt szeretnének kiépíteni. Ennek az a célja, hogy anyagilag is jórészt a saját forrásaikra támaszkodhassanak. Az egyesület működtetése költséges. Az alkalmazottak és a felhasználók fűszerpaprikát is szárítanak, és egyéb, vállalkozás jellegű tevékenység alapjait is lerakták. Ha sikerül fokozatosan átállni erre a működési modellre, az hosszú távú megoldást jelenthet az anyagi gondokra, ugyanis jórészt önfenntartó szociális vállalkozássá szeretnének átalakulni.
Az önkormányzat igyekszik több módon támogatni az egyesület tevékenységét. Ez így is lesz – ígérte Oroszi Sándor, a községi képviselő-testület elnöke, aki szerint az ott dolgozók kitartó munkája példaértékű. Olyannyira, hogy az önkormányzat vezetősége számára is motivációt jelent, hiszen olyan közösség építésén dolgoznak, amelyben mindenki megtalálhatja a helyét. Marko Lazić, Kishegyes község elnöke is megerősítette, hogy lehetőségeikhez mérten a jövőben is támogatják az Izida működtetését.
Nyitókép: A vendégek szavalatokkal kedveskedtek, és saját festményekkel is megajándékozták vendéglátókat (Fotó: Tóth Péter felvétele)


