2025. december 4., csütörtök

Éltük a történelmet

Az elektronikus média története az elmúlt 35 évben

A Külhoni magyar elektronikus média története címmel tartottak konferenciát és könyvbemutatót tegnap a palicsi Vigadóban, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Pannónia Alapítvány, valamint a Pannon RTV szervezésében. 
Az eseményen bemutatták az Éltük a történelmet című kötetet, amely 26 életútinterjún keresztül mutatja be az 1989 utáni határon túli magyar televíziózás és rádiózás történetét, valamint a Kárpát-medencei magyar közösségek múltbéli és jelenlegi helyzetét. A könyv kapcsán Szabó László Zsolt és Galambos István, az NMHH vezetője és igazgatóhelyettese, valamint Bodzsoni István, a Pannon RTV korábbi igazgatója, a kötet egyik interjúalanya beszélgettek, akiket Soós Georgina, a Pannon RTV szerkesztője kérdezett.
Szabó László Zsolt szerint közös ötletként született meg az a koncepció, hogy a kötet a mögöttünk álló 35 év történetét fogja át. 
– Részesei vagyunk ennek az időszaknak, nemcsak magyarországi médiamunkásként, hanem a Kárpát-medencei magyar médiatér aktív alakítóiként, ezért is tartottuk fontosnak, hogy a múltat és a jelent hitelesen rögzítsük a jövő számára. A könyv elsődleges célközönsége az egyetemi hallgatók, akik számára médiaoktatási alapanyagként és tankönyvként szolgálhat, ugyanakkor diplomamunkákhoz, valamint kutatók és történészek számára is értékes forrás lehet. Tervezzük a folytatást is, mégpedig egy olyan kötetet, amely a nyomtatott sajtó történetére fókuszálna, hiszen az ugyanolyan meghatározó szelete a médiának, mint az elektronikus felület – taglalta az NMHH elnöke.
Galambos István elmondta, hogy az elkészült interjúk egyenként 4-5 órás beszélgetések voltak, és szinte lehetetlen küldetésnek tűnt mindezt írott formában összesűríteni.
– Rengeteg fontos információ maradt ki helyszűke miatt. Több alanyt személyesen is ismertünk, és számos új történetet, háttérinformációt tudtam meg róluk. A kötetben hangsúlyos szerepet kap a történelmi kontextus, a tudósítói hálózat kialakulása és a szakmai kérdések bemutatása is. Arra törekedtünk, hogy széles teret adjunk az interjúalanyoknak, hogy arról beszéljenek, ami számukra a legfontosabb volt, különösen a rendszerváltás időszakához kapcsolódó élményeikről – mondta az NMHH igazgatóhelyettese.
Bodzsoni István kiemelte, hogy amikor körbenézett a teremben, számos olyan interjúalanyt látott, akik a könyvben szerepelnek, és legendás újságíróknak számítanak. Ezek az újságírók több mint 35 éve dolgoznak a szakmában, és ma is ugyanazzal az elhivatottsággal végzik munkájukat.
– A pályám kezdetén még magnóval rögzítettem a tudósításokat. A Pannon RTV-ben kezdetben bedolgozóként tevékenykedtem, majd a magyarországihoz hasonló médiahálózatot építettem ki Vajdaságban is, igaz, kisebb léptékben, és nem 300 fős hálózattal, de ugyanolyan lelkesedéssel. Hálám fejezem ki az interjúalanyoknak és a magyar kormánynak is a segítségért. Alanyként, nehéz feladat volt felkészülni az interjúkra, de úgy vélem, hogy ez a könyv a következő generációk számára nyújt majd értékes útmutatást – mondta a könyv szerzője.
A könyvbe egyébként Bencsik István, Bodzsoni István, Garai Miskolczi Zsuzsanna, Guszton András, Kabók Erika, Klemm József és Siflis Zoltán vajdasági újságírók kerültek bele.

Az RTV hírszerkesztés alapjai

A rendezvényen mutatták be Bodzsoni István újságíró, a Pannon RTV korábbi igazgatójának új kötetét, Az RTV hírszerkesztés alapjai című könyvet is. A szerzővel Agárdi Gábor, a Pannon RTV jelenlegi igazgatója beszélgetett. Bodzsoni István ismertette a könyv megszületésének célját és szakmai hátterét, hangsúlyozva, hogy a mű hiánypótló jelleggel készült, és egyaránt segíteni kívánja a kezdő és a már gyakorló újságírókat.
– A hírszerkesztés olyan műfaj, amelyet korábban leginkább tapasztalatból tanult meg az ember. Az idősebb újságírók tanították a fiatalokat, de sokszor hiányzott az az egységes keret, amelyben az elméleti és a gyakorlati tudás valóban összeért. Ezért határoztam el, hogy megírok egy olyan kézikönyvet, amelyhez biztosan hozzá tud nyúlni mindenki, aki a szakmát tanulja vagy már benne dolgozik. A könyvem a közszolgálati média működésének alapjait mutatja be, és azt remélem, hogy segítség lehet egy-egy újságíró kinevelésében is. Aki már a pályán van, annak pedig abban segít, hogy még tovább fejlődjön, hiszen ebben a szakmában mindig van mód a tanulásra – emelte ki Bodzsoni István.
A szerző hangsúlyozta, hogy a könyv nem a szakma romantikáját igyekszik átadni, hanem a szakmai és etikai szabályokat mutatja be közérthető formában. Hozzátette, hogy a kötet egyszerű, gyakorlati kézikönyv, amelyben igyekezett az elmúlt 49 évben a sajtóban szerzett tapasztalatait tömör, jól használható módon megfogalmazni.
– Célom, hogy ez a könyv eljusson a Kárpát-medence minden olyan pontjára, ahol újságírással foglalkoznak. Tisztában vagyok vele, mennyire nehéz egy újságírót kinevelni. A kötet nem csupán módszertani útmutató, hanem betekintést is ad a hírszerkesztők mindennapi munkájába – hangsúlyozta.
Bodzsoni István könyvében részletesen ismerteti, hogyan épül fel egy híradós műsor, milyen szempontok szerint válogatják a híreket, milyen etikai és szakmai normák mentén dolgozik a szerkesztőség, valamint milyen tipikus hibákat érdemes elkerülni.
A szerző azt is elmondta, hogy Az RTV hírszerkesztés alapjai című könyv hamarosan szerb nyelven is megjelenik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd