2025. december 4., csütörtök
KÉZILABDA – NŐI VB

Kibrusztolt győzelem

A magyar női válogatott 34:29-re legyőzte Romániát a világbajnokság középdöntőjének első fordulójában.
Golovin Vlagyimir együttese jól kezdte a találkozót, az első sípszótól igyekezett diktálni az iramot, taktikus, meggondolt játékkal fokozatosan egyre nagyobb különbséget alakított ki, a 15. percben már öt góllal vezetett. Szemerey Zsófi biztos lábakat adott a védekezésnek, elöl mindenki igyekezett hozzátenni a magáét, ötletes megoldásokkal, szép támadásokkal sokáig tartotta a különbséget a nemzeti alakulat. A hajrá viszont a románok jegyében telt, hiába lassította a játékot a Golovin-csapat, a rivális jól használta ki az emberelőnyös támadásokat, és a félidő végére két gólra (18:16) zárkózott. A folytatást idegesen, görcsösen kezdték Albekék, a védelem nem zárt kellően, a román kapu előtt nagyon sok hiba csúszott az akciókba, így nem sikerült leszakítani az ellenfelet. A románok a 39. percben már az egyenlítésért támadtak, ám Janurik hárította a ziccert, sőt Vámos a túloldalon betalált – a sikeres védekezés és támadás új lendületet adott a csapatnak, megnyugtató előnyt ugyan nem sikerült kiépíteni, de maradt a magyar lépéselőny. Két perccel a vége előtt pedig minden eldőlt: a frissen visszaszálló Klujber és Kuczora nagyon fontos találataival 32:28-ra módosult az állás, ráadásul Románia emberhátrányba került, ami eldöntötte a győztes kilétét.
A magyar válogatott ezzel továbbra is veretlen a tornán, legközelebb pénteken 18 órakor lép pályára, Japán lesz az ellenfél.
Eredmények, középdöntő, 1. forduló, I. csoport: Japán–Svájc 27:21, Magyarország–Románia 34:29. A Dánia–Szenegál mérkőzést este játszották. II. csoport (Dortmund): Németország–Feröer szigetek 36:26, Montenegró–Izland 36:27. Az állás: Németország 6, Montenegró 4 (94:85), Szerbia 4 (78:86), Spanyolország 2 (85:84), Feröer szigetek 2 (80:93), Izland 0 pont. IV. csoport: Csehország–Angola 25:28, Brazília–Koreai Köztársaság 32:25. A Norvégia–Svédország mérkőzést este játszották. Alapszakasz, 3. (utolsó) forduló, E csoport (Rotterdam): Hollandia–Ausztria 34:22, Argentína–Egyiptom 27:14. A végeredmény: 1. Hollandia 6, 2. Ausztria 4, 3. Argentína 2, 4. Egyiptom 0 pont. F csoport (’s-Hertogenbosch): Tunézia–Kína 34:28, Franciaország–Lengyelország 42:28. A végeredmény: 1. Franciaország 6, 2. Lengyelország 4, 3. Tunézia 2, 4. Kína 0 pont. A középdöntő III. csoportjának állása: Franciaország 4 (85:46), Hollandia 4 (66:47), Ausztria 2 (49:57), Lengyelország 2 (57:68), Argentína 0 (48:59), Tunézia 0 (44:72) pont. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: MTI