A pirosi látogatást követően Tiszakálmánfalvára érkeztek a képviselőjelöltek. Dr. Juhász Bálint, Bájity Borisz, Vicsek Annamária és Király Petra a helybeliekkel találkozott, és megismerkedett a település közösségi összefogásra épülő fejlesztéseivel.
Felkeresték a mezőgazdasági szövetkezetben működő falugazdász irodát, ahol Prosperitati-nyertes vállalkozókkal és termelőkkel beszélgettek. Megtekintették a templomot, a parókiát, a turulmadárszobrot és a település nevét hirdető dísztáblát is.
A fejlesztésekről Kiss Gyula, a párt helyi szervezetének elnöke és a helyi földműves-szövetkezet önkéntes igazgatója számolt be. Elmondta, hogy a szövetkezetet 2007-ben 14 helyi magyar család alapította, közös munkával megteremtve a fejlődés alapjait.
Dr. Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke Tiszakálmánfalvát a közösségi összefogás példájaként emelte ki. Piros és Tiszakálmánfalva fejlődését felidézve hangsúlyozta: a kitartó munka kézzelfogható eredményeket hoz. Piros és Újvidék között kerékpárút épült, a temetőben pedig tizenöt év kitartó munkájával kápolna létesült. A korábbi szeméttelep helyén ma játszótér áll, a közösségi tereket pedig a fiatalok vették birtokba.
Tiszakálmánfalván is jelentősek a változások: rendezettebbé váltak az utcák, megújult a templom és a parókia, magyar nyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki. Juhász Bálint szerint ezek a fejlesztések túlmutatnak az infrastruktúra megújításán: a helyi magyar közösség jelenlétét, összetartozását és megmaradását is jelképezik.
– Most is arra van szükség, hogy hallassuk a hangunkat, és megmutassuk: a vajdasági magyar közösség számít, van ereje, és képes kiállni önmagáért. A jövőnket senki sem építi fel helyettünk: össze kell fognunk, dolgoznunk kell érte, és biztosítanunk kell, hogy a magyar szó mindenhová eljusson, ahol a döntések születnek. Ez a tét október 25-én – fogalmazott a politikus.
A látogatás a Katolikus Kör termében megtartott lakossági fórummal zárult.
Nyitókép: Paraczky László felvétele



