2026. október 16., péntek

A sikeres vezetés titka

Továbbképzés a közoktatási intézmény vezetői számára

Pénteken délután kezdődött meg a vajdasági közoktatási intézményvezetők részére egy háromnapos képzés a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézményben az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében. A megnyitó napján Babos Éva magyarországi coach tartott előadást a Legyél sikeres vezető címmel. Az eseményen 18 vajdasági közoktatási intézményvezető vett részt.

Babos Éva, a program trénere hangsúlyozta, hogy már 30 éve foglalkozik az emberek szakmai és személyes fejlesztésével. A tréner először két ismert cégnek volt a HR igazgatója, majd elkezdte a humán fejlesztést a cégek vezetőivel és 6 éve került a pedagógusképzés területére.

– A program során megmutatom a vezetőknek, hogyan fordíthatják a 21. század kihívásait a saját javukra a kiváló vezetővé válás útján. Nyilván sok mindent tanítunk nekik, de azt gondolom, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a vezetők ne csak a tudást tudják átadni, hanem emberi létükkel és vezetői hozzáállásukkal is példát mutassanak. Úgy kell vezetniük a kollégáikat, hogy azok minél motiváltabbak legyenek és ezáltal a gyerekeket is jobban tudják arra serkenteni, hogy könnyebben befogadják a tudást.  A képzést interaktív műhelymunkaként kell elképzelni. Különféle játékos és önismereti jellegű feladatokkal is dolgozunk, és bízom benne, hogy a résztvevők a harmadik nap végére sok tapasztalattal és új tudással távoznak. Ha azt kérdeznék, milyen tulajdonságai vannak egy jó intézményvezetőnek, ha óvodákról és iskolákról beszélünk, legalább tíz-tizenötöt kellene felsorolnom. Elsősorban annak aki jó vezető önmagát kell vezetni tudnia, utána a másik embert, majd az intézményt. Ezek mentén be tudnánk sorolni az ide tartozó tulajdonságokat és kompetenciákat – fogalmazott az előadó.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kolovity Edina felvétele