2025. május 6., kedd

Támogatások energiahatékonyságra

Új pályázatokat hirdettek meg a helyi önkormányzatok és városok számára

A Bányászati és Energetikai Minisztérium meghirdette az idei évre szóló nyilvános pályázatát a helyi önkormányzatok és városok számára, melynek célja a háztartások energiahatékonysági beruházásainak támogatása. A felhívás keretében az önkormányzatok csatlakozhatnak az állami támogatási programhoz, amelynek során a lakosok különféle energiahatékonyságot növelő munkálatokra pályázhatnak.

Dubravka Đedović Handanović miniszter kiemelte, hogy a minisztérium biztosította a szükséges forrásokat, hiszen a lakosság részéről továbbra is nagy az érdeklődés a program iránt. A helyi önkormányzatok május 23-áig csatlakozhatnak, a polgárok számára szóló pályázatokat pedig várhatóan a nyár folyamán írják ki.

Az idei év egyik legnagyobb újítása, hogy minden részt vevő önkormányzatban lehetőség nyílik a szociálisan rászorulók jelentkezésére is. Az energiailag veszélyeztetett státuszú polgárok akár a beruházás 90 százalékát is megkaphatják támogatásként. Emellett bővült is a rászorulói kör: a támogatásra mostantól jogosultak például azok is, akik szociális segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy emelt összegű ápolási díjban részesülnek, valamint a legalacsonyabb nyugdíjat kapók és megváltozott munkaképességűek.

A pályázati feltételek szerint az önkormányzatoknak a polgárok számára szóló pályázat kiírása előtt legalább tíz nappal tájékoztató napokat kell tartaniuk, hogy ismertessék a jelentkezés menetét és az energiahatékonysági beruházások előnyeit. A jelentkezőknek ezt követően tíz nap áll rendelkezésükre a szükséges dokumentumok benyújtására.

A minisztérium kedvezőbb feltételeket kínál a gazdaságilag fejletlenebb önkormányzatok számára, amelyeknek legalább kétmillió dinár értékű támogatást biztosít. A légszennyezéssel küzdő térségek esetében pedig az állam nagyobb arányban vesz részt a költségek finanszírozásában.

Az energiahatékonysági beruházások révén – mint például a nyílászárók cseréje, szigetelés, homlokzat- és tetőfelújítás, elavult kazánok cseréje, illetve napelemes rendszerek telepítése – akár 20–40 százalékos energiamegtakarítás is elérhető. A program keretében a polgárok 50–65 százalékos támogatást igényelhetnek.

A program eddigi eredményei is biztatók: tavaly 137 városban és községben több mint 12.500 háztartás részesült támogatásban. A Világbankkal közösen megvalósított projekt célja, hogy 2027 végéig több mint 50.000 háztartás energetikai korszerűsítése valósuljon meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az energiahatékonysági beruházások révén – mint például a nyílászárók cseréje – akár 20–40 százalékos energiamegtakarítás is elérhető (Fotó: Dávid Csilla)