2026. augusztus 11., kedd

Javult a helyzet a Delibláti-homokpusztán

A gócpontok száma 64-ről háromra csökkent

Ivica Dačić belügyminiszter közlése szerint javult a helyzet a Delibláti-homokpusztán pusztító erdőtűz miatt. A gócpontok száma 64-ről háromra csökkent. Kiemelte: a tűzben senki sem vesztette életét, és egyetlen lakóház sem égett le.

Dačić elmondta, hogy a tűz kitörése után felállított válságstáb elemezte a helyzetet. Hangsúlyozta, hogy a nehezen megközelíthető terep miatt továbbra is összetett a helyzet, ugyanakkor valamennyi település biztonságban van.

 „A legfontosabb, hogy nem voltak áldozatok, és egyetlen ház sem égett le. Az emberéleteket és a vagyontárgyakat megvédtük. Jelenleg három helikopter vesz részt a tűz oltásában, ezek a legnagyobb kapacitású helikopterek” – mondta Dačić.

A belügyminiszter hozzátette, hogy jelenleg 350 ember vesz részt a tűz oltásában.

Dačić közlése szerint a Delibláti-homokpuszta mintegy 35 ezer hektáros területéből eddig körülbelül 2000 hektár égett le.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay